Aktuális

Tragédia a kanári-szigeteken: Fotózás közben vitte el a hullám apát és lányát

R. K.

Létrehozva: 2020.03.12.

Fényképezkedés közben a tengerbe esett egy magyar családapa és az 5 éves kislánya múlt hét vasárnap a kanári-szigeteki nyaralásuk során. Két helyi férfi azonnal a segítségükre sietett, de már csak a kis Dórát sikerült megmenteniük.

Forrás: Shutterstock

A nyaralását töltötte egy négytagú magyar család a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken. Vasárnap azonban súlyos tragédia történt. A késő délutáni órákban a család (apa, anya és egy 5, valamint egy 3 éves kislány) Gran Canaria szigetén a Guayedra strandon járt, ahol a tragikus eset is megtörtént. Két helyi, húszas évei elején járó fiatal, Nagore és Raúl szemtanúja volt a történteknek, és a segítségükre is siettek.

– Egy forró délután volt vasárnap. Éppen a parton ültünk egy étteremben, amikor láttuk, hogy egy család a parton fényképezkedik – mondta egyikük egy spanyol lapnak. – Elég kiszámíthatatlan volt a tenger, nagyok voltak a hullámok. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy nagy, kicsapó hullám berántja az édesapát és a kislányát, akik a sziklaparton álltak, és fürdőruhában voltak. Egy percig sem tétlenkedtünk, mindketten a segítségükre siettünk – emlékezett vissza.

A két spanyol férfi az 5 éves kislányt megtalálta a hullámokban, aki arccal lefelé lebegett a vízen. Az édesapának viszont semmi nyomát nem lelték. Nagorét és Raúlt viszont a magyar gyermekkel, Dórával együtt nem a part felé, hanem befelé sodorták a hullámok. Nem volt eszméleténél, így stabil fogást kerestek rajta. Dóra ekkor szerencsére magához tért, vizet hányt, de a körülményekhez képest jól volt.

Természetesen a parton lévők egyből értesítették a kanári-szigeteki speciális hatóságokat, akik egy helikopterrel kimentették őket. Mindannyian kihűltek, így kórházba vitték őket, a kislánynak azonban különösen súlyos volt az állapota. Szerencsére azonban ő is hamar stabilizálódott, és már a napokban elhagyhatja a kórházat, és hazatérhet Magyarországra. 

A két megmentő időközben meglátogatta Dórát, aki rendkívül hálás volt: megölelte őket, és kö­szönetet mondott nekik, hogy megmentették az életét. 

A magyar édesapát azóta is nagy erőkkel keresik, de eddig nem találták meg a kanári-szigeteki hatóságok.

Nem az első eset

2019 augusztusában már történt egy hasonló tragikus baleset a Kanári-szigeteken, amiben egy 30 éves magyar ember volt érintett. Oszkó Attila barátjával és annak párjával utazott a szigetre. A délnyugati rész egyik sziklás partjának algás szikláján azonban megcsúszott, és a vízbe zuhant. Hiába volt remek úszó, a nagy erejű hullámok maguk alá gyűrték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét