Tóth Andi neve az elmúlt időszakban leginkább szerelmi ajánlatokkal kapcsolatban szerepelt az újságokban, hiszen ország-világ előtt próbálta becserkészni őt (többek között) Pintér Tibor színész.
A szőke macsó azonban – mára már biztos – hoppon maradt, és nem túlzás azt állítani, hogy egy olyan rivális győzte le, akit Tenya valószínűleg egy másodpercig sem vehetett komolyan, mint konkurenciát. Ő Szabó Ádám, a romantikus tekintetű harmonikás srác, aki a Bors Backstage című műsorában beszélt először nyilvánosan az érzéseiről:
– Hónapokon át ostromoltam Andit, nagyon szerettem volna, hogy az enyém legyen – mondja Szabó Ádám.
– Nem érdekelt, hogy ő most a legkapósabb lány az országban, az sem érdekelt, ki udvarol neki, én csak kettőnkre koncentráltam. És sikerült! Nagyon boldog vagyok, hogy engem választott. Néhány hete alkotunk egy párt, tehát már A Nagy Duett adásai alatt is együtt voltunk. De megbeszéltük, hogy erről akkor még nem nyilatkozunk, igyekeztünk a műsorra koncentrálni, nem szerettük volna azt sem, ha a nézők ezzel foglalkoznak, és nem a produkcióinkkal.
Tóth Andi ugyanilyen optimizmussal beszél a kapcsolatukról:
– A Nagy Duett előtt még nem gondoltuk úgy, hogy ez annyira komoly, hogy már be kellene harangozni, a műsor közben pedig nem szerettük volna, ha bármi is erről szól. Ezért vártunk, hogy véget érjen mindkettőnk számára a szereplés – meséli boldogan az énekesnő. – Amikor decemberben hazajöttem a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorból, akkor kezdődött minden.
– Másnap már írt is nekem ez a fiatalember. Vicces, mert tényleg szöges ellentéte az ideálomnak, melyekről korábban meséltem az interjúimban. Azt mondtam például: ha lesz párom, jóval idősebb lesz, és biztos nem zenész.
Az élet azonban átírta Andi forgatókönyvét, egy régi barátságból alakult a kapcsolatuk szerelemmé.
– Négy éve ismerem Ádámot, nagyon rendes ember, csupaszív, és egyáltalán nem hasonlítható azokhoz a zenészekhez, akik teljesen el vannak telve maguktól. Ezt jól tudtam, és igazából ezért is adtam esélyt neki.
– Nem ismerek nála szerényebb srácot, pedig sok mindent elért, és végtelenül tehetséges. Roppant romantikus lélek, két hónapig ostromolt – áradozik tovább Andi:
– Mindig is szimpatizáltunk egymással, tudtam, hogy ő olyan ember, aki ha elkezd udvarolni nekem, „nagy bajban leszek”.
Tavaly vége lett a párkapcsolatának, és úgy gondolta, velem megpróbálja.
A fiatalok bár most már hivatalosan is vállalják a kapcsolatukat, még nem akarnak elköteleződni.
– Még nem költöztünk össze, de sokat vagyunk együtt, mindennap találkozunk, mindig keressük egymást – folytatja Andi. – Igazából levakarhatatlan ez a fiú, és én imádom ezt a ragaszkodást. Nagyon kevés ilyen pasi van, mint Ádám, és nekem pont erre volt szükségem. Tervezzük a nyaralást, mindkettőnknek jólesne egy A Nagy Duett utáni kiadós pihenés. Spanyolország és Görögország is nagyon szimpatikus mindkettőnknek.
Nagyon sokat találkozom a szüleivel, szeretem őket, áldott jó emberek, az öccsével, húgával együtt. Az én szüleim is találkoztak már Ádámmal, és ők is szeretik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.