Aktuális

Törölte a Facebook a verseskönyvet

BLN

Létrehozva: 2016.09.23.

Napi több ezer olyan tartalmat tüntet el a Face­book, ami vagy a közösségi oldal szabályait vagy valamelyik felhasználó ízlését sértik. Most egy könyv csapta ki a biztosítékot: Somogyi Aranka költő Testmértan című kötetének borítója, amin egy meztelen nő látható. Ám ami igazán cenzúrázást indokolhat rajta, csupán csak egy mell.

– Sajnos, mint megtudtuk, nem maguktól csinálják, hanem valaki bejelentette, egy kedves, jószándékú idegen – írta a fotó alá a költő. A Facebook még a kiadó, a szerkesztő és a fotót megosztók profilját is felfüggesztette. Meglepő magyarázatot küldtek: szexuális tartalmat csak oktatási, humoros vagy ironikus céllal lehet közzétenni. Az öregedésről, a női test változásairól szóló kötet borítója tehát nem ilyen.

Nem először lő mellé a Facebook. A portált úgy alakították ki, hogy bizonyos jellemzők alapján felismer egy meztelen em­bert. Néhány éve egy 1886-os festményt, Gustave Courbet A világ eredete című művét találta sértőnek a rajta lévő vagina miatt. A képet posztoló francia tanár kártérítésért is perelte a Facebook üzemeltetőit, mert a születésnapján tiltották le adatlapját, és a bíróság igazat adott neki.

Egy internetes portál a Facebook kényes ízlését akarta tesztelni egy kádban fürdő nővel: a moderátorok mellnek nézték a könyökét. 24 órán belül a fotó figyelmeztetés nélkül eltűnt. Amint kiderült, hogy ez volt a cél, a Facebook visszatette a törölt képet.

Csak néhány hete annak, hogy egy híres, Vietnamban készült fotót is pornográfnak találtak: egy meztelen kislányt láttak rajta. Azt nem, hogy a megégett, síró gyerek egy becsapódott napalmbomba elől fut.

Mit szabad, mit nem?

A férfiak feltölthetnek magukról félmeztelen képet, a nők nem, és a gyerekszoptatás mutatását sem engedi a Facebook, ami miatt már tüntetés is volt. Káromkodni enged a rendszer, de a pornográf szöveget is törölhetik. Törlik az uszító megnyilvánulásokat, a „hitelt érdemlő” fenyegetéseket is.

Csípős

Képmutató dolog ez. A gyerekek nem itt látnának először szexképeket, a hivatásosok pedig anélkül is hirdethetik magukat, hogy levetkőznének. És még csak nem is fizetnek érte. Barna L. Norbert

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét