Aktuális

Török premiersorozattal indítja az új évet az Izaura TV

Címkék
tévéműsor

Bors

Létrehozva: 2020.01.27.

Romantikából az új évben sem lesz hiány, hiszen az Izaura TV januárban is érzelmekkel, intrikával és drámával gazdagított kínálattal várja a sorozatok rabjait. Országos premierként debütál Az idő sodrásában című török újdonság, míg a Rózsák harca című sorozat Toszkánába kalauzolja majd a műfaj kedvelőit. Emellett olyan klasszikusok is garantálják a hétköznap esti kikapcsolódást, mint az Esmeralda vagy a csatornapremierként érkező retro kedvenc, a Maria.

Január 27-én 20 órától ismét egy országos tévépremierrel örvendezteti meg a romantika szerelmeseit az Izaura TV. Az idő sodrásában című török sikersorozat igaz történeten alapul, és feltűnik benne többek között a közönségkedvenc Erkan Petekkaya is, aki a Megtört szívek epizódjaiból már ismerős lehet a hazai rajongóknak is. Az Erkan megformálta Ali, és felesége, Cemile négygyermekes szülőkként élik mindennapjaikat, ám váratlan fordulatok bolygatják meg addigi életüket.

Egy olasz dráma is színesíti majd a kínálatot, hiszen minden hétköznap 21 órától érkezik a Rózsák harca, amelyben Luca Monforte megölésének rejtélyes körülményei köré épül a történet. A gazdag borászbirtokon az irigylésre méltó látszat mögött összeesküvések és súlyos titkok lapulnak. Monforte fiának szerelmét, Aurora Tavianit gyanúsítják a gyilkossággal, a lány azonban elszántan küzd mindazok ellen, akik összeesküvést szőttek ellene és bebörtönözték. Kérdés, hogy a vagyonért és a szeretett nőért vívott harcból végül ki kerül ki győztesként.

Az Esmeraldat idén már 19:00-tól követhetik a nézők, de a mexikói sikersorozatok szívtiprójával, Fernando Colungaval 22:05-től is találkozhatnak a rajongók, hiszen visszatér egy újabb retro kedvenc, a Maria. A Thalía által megformált árva, Maria, akit Don Fernando vesz gyámság alá, ezzel újabb és újabb családi viszályokat szítva. Különösen azzal a fordulattal fokozódnak az ellentétek, amikor a fiatal szépség közelebb kerül mostohaapja fiához, Luis Fernandohoz.

Minden hétköznap:

19:00 Esmeralda
20:00 Az idő sodrásában
21:00 Rózsák harca
22:05 Maria

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128368_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen: szakított a TV2 két sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713248410
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713248410
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132369_auto_resized.jpg
travelo.hu

Firenze leghíresebb hídja végre visszakapja eredeti pompáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe