Aktuális

Törlőkendőt szopogatott a 4 éves a kórházban, mert nem adtak neki inni

Bors

Létrehozva: 2016.10.28.

A Bristol Royal Gyermekkórház ápolói hagyták olyannyira kiszáradni a négyéves gyermeket, hogy a fiú kínjában nedves törlőkendőt szopogatott. Sean Turner egy születési rendellenesség miatt került be a klinikára, ugyanis a mellkasa jobb oldalán helyezkedett el a szíve, emiatt operációra volt szüksége. Turner a szívműtét utókezelései során azonban súlyos agyvérzést kapott, mégsem ez okozta tragikus halálát.

A szülők látogatási időben keresték fiukat, akire nedves törlőkendőkkel a szájában találtak rá. A dehidratált kisfiú olyan kritikus állapotban volt, hogy nem sokkal később meg is halt. A kórház ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indítottak eljárást. A vizsgálatokból kiderült, hogy Turner ellátása során összesen huszonkét orvosi hibát vétettek.

A súlyos mulasztások között szerepelt, hogy a kisfiú nem kapta meg időben a kellő gyógyszereket, valamint a szívműtétet és agyvérzést követően sem szállították az intenzív osztályra. De arra is fény derült, hogy az agyvérzés után 6 órával esedékes kezelését is csak három nappal később kapta meg.

A szakemberek ennek ellenére sem tudtak egyértelmű választ adni arra, hogy a 2012 márciusában elhunyt fiú vajon túlélhette volna-e az agyvérzést a mulasztások nélkül. Bár most, négy év után az ügyet hivatalosan lezárták, a kisfú szülei továbbra is küzdenek, hogy számos megválaszolatlan kérdésükre választ kapjanak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084828_auto_resized.png
origo.hu

Egy szál törölközőben állt ki az erkélyre a Házasság első látásra sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711818
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087983_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711818
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek