Aktuális

Topmodellt kezelt a Fekete Angyal

M. S., H. Z.

Létrehozva: 2015.03.14.

Az ismert modellt, Kis Hegedűs Rékát manikűrözte a Fekete Angyal néven elhíresült egykori ápolónő, F. Tímea. 

A szabadulása után műkörmösként elhelyezkedő nőt egy szépségszalon foglalkoztatja, a szalon honlapjára kerültek fel olyan fotók, ahol F. Tímea épp Kis Hegedűs Rékát kezeli.

Réka a Borstól tudta meg, hogy milyen előélete van F. Tímeának.

– Számomra megdöbbentő ez az egész sztori. Ő volt a Fekete Angyal? Jesszusom! Annak idején olvastam is róla. Hány beteget is segített át a másvilágra? – kérdezett vissza a meglepett modell, aki csak egyszer járt F. Tímeánál. – Én a szalon tulajdonosát ismerem, és a jó kapcsolat révén kerültek ki a fotóim a honlapjukra, hogy így promózzuk az üzletet. Akkor végigcsináltam az összes kezelést, így ennek a hölgynek is voltam a vendége – tette hozzá Kis Hegedűs Réka, aki azt mondja, hogy ha régóta ismernék egymást a nővel, és bizalmi, baráti lenne vele a kapcsolata, akkor valószínűleg nem zavarná az előélete.

F. Tímeát korábban 11 év fegyházra ítélték, hét beteg túlvilágra segítésében találták bűnösnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól