Aktuális

Top 7 program otthonmaradóknak

Bors

Létrehozva: 2020.03.29.

Az idei tavasz más, mint az eddigiek, hiszen a jóízű kávézós-teraszos beszélgetések helyett most az otthonmaradásnak van itt az ideje, ezzel segíthetjük ugyanis a leginkább a koronavírus-járvány megfékezését. Maradjon ön is otthon, mi pedig segítünk a legjobb programtervekkel, hogy az otthonlét se legyen unalmas.

1. Fakanalat elő!

A legszórakoztatóbb minden program közül a házi vacsoracsata. Egyik nap egyikük, majd másikuk főzzön, és könnyebb ételekkel a gyerekek is próbálkozhatnak.

Hét végén pedig pontozzák egymás.

2. Puha takaró, film

Megnézheti a legkedvesebb filmjeit, régi klasszikusokat vagy akár azokat az újdonságokat, amiket még nem látott.

Egy puha takaróval és a kedvenc forró italával igazán megnyugtató az a két óra, amit ezzel tölt.

3. Keresse fel a rokonait

Alkalma van most arra is, hogy felhívja azokat a távoli rokonait, akikkel nem tud mindennap beszélgetni.

A család és a barátok fontossága elhanyagolhatatlan, vegye kézbe telefonját, és tárcsázza a számokat. Ha van internet a házban, akkor videóhívással még láthatják is egymást. 

4. Jegyzeteljen, írjon!

Elő a tollal és egy füzettel, mert most van lehetősége megszerveznie a jövőjét. Gondoljon csak bele, most leírhatja a bakancslistáját, vagy írjon a gyerekkel közösen egy mesekönyvet.

Nagyon mókás, amikor a gyerekek találják ki a különböző fejezeteket.

5. Itt a tanulás ideje!

Amit eddig a kutyájával el­mulasztott, most arra is érdemes időt szakítani. Tanuljanak, játsz­szanak együtt a lakásban.

Az állatok elméjét muszáj lefoglani, ráadásul imádnak jutalomfalatért feladatokat végrehajtani, és a sok gyakorlat a gazda-kutya vi­szonyt is erősíti.

6. Színezzen!

Még felnőttkorban sem ciki elkezdeni színezni, sőt számos kifestőkönyv készül az idősebbeknek is.

Bonyolultságuk, összetettségük alapján is tud közülük válogatni, sőt akár egy fali festményt is elkészíthet úgy, hogy színek szerint számozott sablont vesz, és egyszerűen megtölti élettel.

7. Társasra fel!

Nincs is jobb program a négy fal között, mint amikor előkerülnek a régi társasjátékok, összeül az egész család, és kezdetét veszi a harc a győzelemért.

Ha nincs kimondott játéka otthon, egy kártyapaklival is órákig eljátszhatnak. Sőt az ország-városhoz és a torpedóhoz elég pár papírlap és néhány toll.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei