Aktuális

Tönkretette a gazdasági válság Luxus Bogit

K. Sz.

Létrehozva: 2019.06.04.

Az elszegényedéstől rettegő Bogi több alkalmazottjától megvált, és őt is félelemmel tölti el a török gazdasági helyzet.

Forrás: Instagram

Komolyan megrendítette a Törökországban hosszú ideje tartó gazdásági válság Csősz Bogit. A luxusfeleség az utóbbi években sikeres, hazai luxuskozmetikumokkal kényeztette világszerte az ügyfeleit, továbbá két sikeres szépészeti szalont is működtetett. Az ország egyre értéktelenedő valutája komoly döntésre késztette. 

– El kellett adnom a cégemet, melyben hosszú évek kemény munkája és több ház ára benne volt. Az utóbbi pár évben sokat gyengült a török líra. Tavaly az egyik kozmetikámat már eladtam, próbáltam a másikkal kihúzni ezt az időszakot, de anyagilag számomra is tarthatatlan volt a helyzet: szó szerint egyik napról a másikra 25 százalékot ugrott a helyiség bérleti díja. Most a török emberek nagy részének a mindennapi megélhetés is komoly gondot okoz, luxuskozmetikumokra már nem marad pénzük – mond­ta Bogi. 

Kisebb mértékben ugyan, de a férjét is érinti a válság.

Az elértéktelenedéstől akár naponta milliók folytak ki Bogi kasszájából, így már az alkalmazottjainak sem tudta biztosítani az állásukat, el kellett bocsátania őket a válság miatt. 
– Rettenetesen megviselt a döntés, de naponta változott a termékek ára, sokszor mire el tudtam volna adni őket, addigra már csak a harmadát érte, hatalmas veszteséget generálva.

Az a 20-30 ember, akikkel folyamatosan vagy időszakosan dolgoztam, sírt, amikor bejelentettem, hogy el kell adni a céget. Emellett a zavargások miatt olyan terror volt az utcákon, hogy rettegtünk. Volt, hogy nem mertek bejönni dolgozni.

A következő években Törökországon kívül igyekszem érvényesülni, és az itt szerezett tapasztalataimat hasznosítani. Rengeteg előadást tartottam és hasznos kapcsolatokat építettem ki, remélem, hamarosan valami újba foghatok. Eközben a filmes, a karitatív és a közösségi médiával kapcsolatos munkáimat is folytatom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült