Aktuális

Tökéletes üzletet kötött – mekis szószért cserébe kapott egy új kocsit – videó

Bors

Létrehozva: 2017.10.16.

Teljes őrület tombol Amerikában, miután a 4 éve futó Rick and Morty című felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat – melynek főszereplője egy a párhuzamos valóságok közti utazást megvalósító alkoholista tudós, és a jólelkű, de nem túl eszes unokája, Morty – miatt a McDonald's egy napig újra forgalomba hozta a szecsuáni szószt. Ez az a szósz, amit 1998-ban a Mulan című rajzfilm bemutatása után a csirkefalatok mellé kínáltak, majd a mese körüli felhajtás elültével le is vettek az étlapról.

Rick a sorozatban ennek a – valóságban igen rövid karriert megélő – szecsuáni szósznak megszállottja, így a hihetetlen népszerűségnek örvendő sorozat rajongói kitörő örömmel fogadták a gyorsétteremlánc bejelentését.

A meki marketingesei csak arra nem gondoltak, hogy a sorozatnak százezres rajongótábora van, így a kijelölt üzletekbe küldött néhány zacskónyi szósz nem lesz elég. Pedig nem volt. A rajongók özönlöttek, órákig áltak sorban, több esetben rendőrt kellett hívni. Az alábbi (első) videón éppen egy ártatlanabb fajta őrjöngés látható.

Ezt a megszállotságot használták ki többen is, az eBay-re vagyonokért került fel néhány zacskónyi szósz, de akadt olyan is, aki mindössze egy tasakért cserébe egy új Volkswagen-t tudott szerezni.

Well...Youre hearing it here first folks ,Someone just traded a szechuan sauce for a car 🤣Also I heard these guys give away music festival tickets, drop a 'LIKE' 🎪🎉🎫⤵CC: Storm Group Entertainment

Közzétette: Justin Chiat – 2017. október 10.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség