Aktuális

Többtonnás fa végzett a tapolcai apával

B. B.

Létrehozva: 2020.02.07.

Gyászol egész Tapolca, miután a szerdai vihar áldozatot követelt: egy helyi férfi ugyanis éppen Nemesvitán járt a brutális erősségű szélfúvás idején, amikor a kocsijára dőlt egy többtonnás fa. Az autóban ülő 54 éves családapa, Sz. Csaba azonnal meghalt, esélye sem volt a túlélésre, a kocsi roncsaiból is csak feszítő-vágóval sikerült a testét kiemelni.

A városban sokan ismerték a köztiszteletben álló, négygyermekes családapát.

– Fantasztikus ember és csodás apa volt. Imádta a gyerekeit, mindent megtett értük és a feleségéért, akivel már közel harminc éve éltek boldog házasságban. Marika iskolai védőnőként dolgozott, és Csaba halála napjáig a jóban és a rosszban is mindig kitartottak egymás mellett – mondta a Borsnak a család egyik ismerőse.

A férfi felesége, Mária és a család összeroppant.

– Remélem, szegény Marika átvészeli a gyerekekkel ezt az időszakot, főleg azok után, hogy alig egy héttel ezelőtt a szörnyűség előtt vesztette el az édesanyját is, már abba is szinte majdnem belehalt, és most ez. Remélem, a gyerekei tartják majd benne a lelket. Belegondolni is fájdalmas, hogy mennyire örült Csaba, amikor a filmesnek tanuló nagyfia elérte az álmát nemrég, és egy nagy nevű színháznál kapott munkát – tette hozzá az ismerős szomorúan.

A helyiek szerint a környéken nagy problémát jelentenek az idős fák. Több évtizedesek ezek, ami kidőlt, az is közel százéves lehetett már. Nagyon gondosan karban kell tartani ezeket ahhoz, hogy az ilyen erejű szélben ne történjenek hasonló balesetek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét