Aktuális

Több rendőr meghalt a dallasi tüntetésen kitört erőszakban

MTI

Létrehozva: 2016.07.08.

Négy rendőrt agyonlőttek, hetet pedig megsebesítettek lőfegyverrel csütörtök éjszaka a texasi Dallasban, ahol erőszakba torkollott az amerikai rendőri túlkapások elleni tüntetés.

Az első jelentésekkel ellentétben Dallasban nem két, hanem tíz rendőrt lőttek meg, és négyen közülük meghaltak. A rendőrség szerint két férfi nyitott tüzet a rendőrökre. 

A dallasi rendőrség korábban közétett egy fotót, amin az egyik gyanúsított látható, ez a férfi időközben feladta magát. Később elfogtak és őrizetbe vettek egy másik személyt is, valamint egy gyanús csomagot találtak a helyszínen a rendőrök, amit a tűzszerészek vizsgálnak. A Fox televízió helyszíni tudósítása szerint Dallas belvárosában kaotikussá vált a helyzet. A belváros felett helikopterek köröznek.

A rendőri túlkapások ellen kezdtek tüntetést csütörtök este Washingtonban is, a tiltakozók az amerikai elnöki hivatalnak otthont adó Fehér Ház előtt gyülekeztek, majd átvonultak a törvényhozási épületegyüttes, a Capitolium elé. 

A dallasi rendőrség letartóztatta csütörtök éjjel azt a két orvlövészt, akiket az esti békés tüntetésen lelőtt rendőrök meggyilkolásával gyanúsítanak. Bejelentették azt is, hogy tizenegy rendőrt lőttek meg, és közülük négyen haltak meg, három pedig változatlanul válságos állapotban van.

"A lakosság már nincs veszélyben" - jelentette helyi idős szerint éjjel negyed kettőkor a Fox televízió riportere, miután őrizetbe vették a két orvlövészt. A rendőrség köröztette a gyanúsítottak fotóit; az egyikük feladta magát, a másikat a rendőrök fogták el. 

Az első, kiszivárgott információk szerint a két orvlövész minél több rendőrt akart lelőni. 

A rendőrség az egyik gyanúsított tartózkodási helyéhez közel egy gyanús csomagot is talált, ezt egy tűzszerész egység vizsgálja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten