Aktuális

Több napon át tárják fel a titokzatos esztergomi sírt

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.08.05.

<p>Három épen maradt, kőlappal fedett sírt találtak az Árpád-kori pénzverők temploma körül Esztergomban. </p>

– Szent István a koronázását követően a gazdasági élet megteremtésén fáradozott, és Esztergomban elindította a magyar királyság első pénzverdéjét – mondta a Borsnak Tari Edit régész. Ez a település, ahol most a feltárás folyik, volt az övék, a neve pedig foglalkozásuknak megfelelően Kovácsi volt. Erről oklevelek is fent maradtak. 1255-ig csak itt volt szabad pénzt verni. Száz évvel ezelőtt feltárták azt a templomot, ami körül egykor a megszentelt földbe temetkeztek.

– Az ötvenes években is folytak már itt ásatások, amit egy művészettörténész vezetett. Ő leírta, hogy több kőlappal fedett sír van, de azokból mi már nem találtunk meg egyet sem. Eddig csak koporsós vagy téglával körberakott sírokat fedeztünk fel. Ezek az első kőlappal fedett sírok, amelyek az elhunytak gazdagságát bizonyítják. Ehhez ha­son­ló sír csak egy volt az országban, ezért nincs összehasonlítási alapunk arra, hogy mit várhatunk. A feltárást nagyon óvatosan vé­gezzük, ami több napig is el­tart­hat – mondta Tari Edit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142549_auto_resized.jpg
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült