Aktuális

Civilben is csodadoki: Tízszer mentett életet az M3-as baleset hőse

L. B.

Létrehozva: 2019.03.01.

Legtöbbször egy orvos úgy éli le az életét, hogy az utcán nem kerül olyan vészhelyzetbe, amelyben életmentő tudományára van szükség. Dr. Csiba Gábor sebész szerdán már tizedszerre bizonyította: civilként is helyén van a szíve.­­­

Két baleset is történt az M3-as autópályán szerda délután Bag térségében. A 48-as kilométernél három autó ütközött össze, onnan 500 méterre négy jármű rohant egymásba. A mentők több autóval és mentőhelikopterrel siettek a helyszínre, ám az érkezésükig a véletlenül arra járó dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház volt főigazgatója tartotta a frontot.

Óriási fájdalmak

A tapasztalt baleseti sebész éppen a fővárosból tartott Miskolcra, amikor a pályán feltorlódott előtte a forgalom. A robbanásszerű ütközést nem látta, három perccel később érkezett.

– Az egyik mikrobusz az árokban landolt, egy másik az oldalára borulva, a harmadik pedig a forgalommal szemben állt meg. Amikor odaértem, éppen akkor másztak ki belőlük az emberek, de volt, aki kirepült az ütközés erejétől – emlékezett vissza a drámai pillanatokra a Borsnak a gyakorló orvos.
Dr. Csiba Gábor szerint 8–10 ember szenvedett különböző sérüléseket. Voltak, akik karcolásokkal megúszták, de három súlyos sérültről is gondoskodnia kellett.

– Az egyiküknek nagyon komolynak tűnő mellkas-, medence- és koponyasérülései voltak, de a társai is súlyos sérülésekkel feküdtek. Az ő állapotukat stabilizálni kellett. Ugyan az eszméletüknél voltak, de nem tudtak összefüggően kommunikálni, óriási fájdalmaik voltak. A balesetre és a nevükre sem emlékeztek – mesélte a Borsnak a szakember, aki a helyszínen maradt, s nyugtatta a szerencsétlenül jártakat a mentősök érkezéséig.

Megtalálja a baj

– Két mentőhelikoptert és hét mentőautót riasztottunk a balesethez. A kollégák hat sérültet szállítottak kórházba, a két legsúlyosabbat – egy nőt és egy fiatal lányt – helyszíni ellátás után mentőhelikopterekkel vitték a  budapesti baleseti sebészeti ügyeletre – közölte a Bors megkeresésére Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A 64 esztendős Csiba doktor 18 évig volt a miskolci megyei kórház vezetője. Baleseti sebészként rengetegszer bizonyította a szaktudását a kórházi körülmények között. És bár ő sosem kereste, de valahogy a civil életben is mindig megtalálták a vészhelyzetek. A mostani „jó cselekedete” immár a tizedik volt a sorban.

– Egyszer egy epilepsziás kislány súlyos rohamot kapott a környéken, amiből nem tudott kijönni. Biztosítottam a légutat, hogy ne fulladjon bele a hányadékba. Sikerült visszahozni őt, be is került a kórházba, de sajnos ott életét vesztette. Egy másik kislányt is sikerült újraélesztenem, aki egy miskolci villamos mögül lépett ki egy kocsi elé. Nagyon súlyos sérülései voltak, sajnos ő is meghalt pár nap múlva a kórházban – mondta a számos szakmai elismerésben részesült orvos.

Biztos kéz, hideg fej 

A tragédiával végződött történetek mellett természetesen jócskán akadt pozitív is, többen meg is köszönték neki utólag az életmentést.

– Kocsival álltam egy kereszteződésben, amikor előttem feldőlt egy biciklis. Súlyos infarktusa volt, újra kellett élesztenem. Miután kijött a kórházból, megköszönte. Egy másik biciklisen pedig azután segítettem, hogy fejre esett, s koponyasérüléseket szenvedett.

Mint mondja, civilként, műtőstáska híján csak a kezeire és a fejére tud hagyatkozni, ilyenkor minél gyorsabban mérlegel, hogy a legjobb és legszakszerűbb ellátást tudja nyújtani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól