Tízmilliókkal károsította meg az államot egy csongrádi elmegyógyász

Monstre perben tárgyalnak hétfőn a Szegedi Járásbíróságon, 51-en ülnek a vádlottak padjára, az elsőrendű vádlott egy korábban Hódmezővásárhelyen praktizáló ideg-elmegyógyász. 

Monstre perben tárgyalnak hétfőn a Szegedi Járásbíróságon, 51-en ülnek a vádlottak padjára, az elsőrendű vádlott egy korábban Hódmezővásárhelyen praktizáló ideg-elmegyógyász. 

Többek között költségvetési csalással vádolják dr. L. E.-t, az ügyészség szerint a nő 2001 szeptembere és 2010 decembere között számos betege, valamint ismeretlen személyek részére olyan valótlan tartalmú szakorvosi igazolásokat állított ki, amelyek megalapozták, hogy az igénylők jogosulatlanul jussanak fogyatékossági támogatáshoz.

A doktor nem végezte el az ilyenkor szokásos szakmai vizsgálatokat és teszteket, hanem igazolta azt, hogy a juttatást jogosulatlanul igénylő személyek alacsony IQ-val rendelkeznek. Az igazolással a „páciensek” az esetek nagy részében egy bizonyos háziorvost kerestek fel, hogy az állítson ki részükre egy a fogyatékossági támogatás igényléséhez szükséges beutalót. Ez a háziorvos az ügy negyedrendű vádlottja, az ügyészség szerint 13 esetben tudta, hogy a szakorvosi igazolás valótlan tartalmú volt.

A fogyatékossági támogatást igénylő 49 vádlott a valótlan tartalmú szakorvosi igazolásokat és beutalókat a Magyar Államkincstár illetékes területi szervéhez benyújtotta, majd az eljáró ügyintéző az egészségügyi iratokat az Országos Orvosszakértői Intézet Szakértői Bizottságának megküldte. A bizottság a csatolt valótlan tartalmú, hitelesnek tekintett okiratok alapján minden esetben megállapította, hogy az igényt előterjesztők fogyatékosak, így a Magyar Államkincstár a fogyatékossági támogatás rendszeres folyósításáról rendelkezett. A fogyatékossági támogatások igénybevétele folytán a magyar állami költségvetést az esetek döntő többségében 1 millió és 2,5 millió forint közötti kár érte.