Aktuális

Tízmilliárdokba kerülhet a 9. osztály

H. Á.

Létrehozva: 2015.02.05.

Akár több tízmilliárd forintba is kerülhetne, ha bevezetnék a kilencosztályos általános iskolai képzést. Egyelőre nem világosak a részletek.

Rogán Antal fideszes frakcióvezető a Magyar Nemzetben arról beszélt: a kormánypártok mezőkövesdi frakcióülésükön tárgyalnak arról, hogy a jövőben nyolc- helyett kilencosztályosak legyenek az általános iskolák. Pokorni Zoltán javaslata nem új keletű.

– Először 2011-ben beszélt róla az egykori oktatási miniszter, akkor ez az álláspont kisebbségbe került – utalt Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a korábbi Pokorni–Hoffmann csatára, ami az oktatás átalakításáért zajlott.

Akkor Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárként győzelmet aratott, de azóta ő is távozott a posztjáról. Igaz, Pokorni is távolabb került a tűztől: már nem tagja az Országgyűlésnek, XII. kerületi polgármesterként tevékenykedik. – A mostani javaslatról szokás szerint nem tudunk semmit, de az biztos, hogy nem oktatási szakemberek, hanem a politikusok döntenek majd, ami nem szerencsés – fogalmazott Mendrey.

Pokorni terve egy 4+5 évfolyamos alapképzésről szólt, ezzel szemben most Rogánék egy 6+3-as szerkezetet preferálnának. – Az utolsó három év egyfajta közbülső időszak lenne az elemi és a középiskola között, amikor a diák eldönti: inkább humán vagy inkább reál irányba tanulna tovább. Mi az egységes kilencosztályos képzést tartanánk a legjobbnak – magyarázza az érdekvédő.

Annyi bizonyos, hogy rengeteg még a kérdőjel, hiszen a kormányzat a középfokú oktatási rendszeren is változtatna: a gimnáziumok egy része megszűnne, a szakképzés előtérbe kerülne. Ebbe illeszkedne a kilencosztályos általános iskola. Annyi biztosnak tűnik, hogy a középiskola maradna négyéves.

– Az egész oktatási rendszerünk szerkezeti változásokra szorul – mutatott rá Mendrey, aki emlékeztet: a magyar diákok a nemzetközi tanulmányi teszteken évről évre rosszabbul teljesítenek. – Lengyelországban, Németországban és Finnországban is kilenc osztály van, az ő diákjaik egyre jobb eredményeket érnek el a PISA-vizsgálatokon.

Vajon mennyibe kerülne a 9. osztály? Sokba. Az általános és középiskolákat fenntartó KLIK idei költségvetése 525 milliárd. A pluszévfolyamok így akár tízmilliárdos költséget is jelenthetnek.

Olvasóink véleménye

– Jobb lenne a kilenc osztály. Túl sokat követelnek a gyerekektől. Elosztva jobban megtanulhatnák a tananyagot. Nem lenne baj, ha így a középiskolába is érettebben kerülnének. Sőt, az általános kezdését is ki lehetne tolni egy évvel. (Várszegi Melinda)

– Nyelvtanár és gyógypedagógus vagyok. Nem tartom rossz ötletnek, hogy nyolc- helyett kilencosztályos legyen az általános iskola. Túl nagy teher nyomja ezt a korosztályt. Fontos, hogy ne legyen több a megtanulandó tananyag mennyisége. (Dallos Annamária)

– Nem a tananyagot kell széthúzni egy évvel, hanem később kellene kezdeni az első osztályt. A bemagolandó lexikális tudást lehetne csökkenteni, mert az interneten megtalálható minden. Tanulják meg azt használni a gyerekek! (Baráth László)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól