Aktuális

Tizenöt család fagyoskodik a régi házban – januárig kabátban ülhetnek otthon

Munkatársainktól

Létrehozva: 2017.11.16.

Több mint egy hónapja gáz nélkül van tizenöt szegedi család. Rájuk tavaszodhat a hidegben.

Forrás: Délmagyarország/Karnok Csaba

Egy hónapja gázszagot érzett a szomszédunk, kihívta a szolgáltatót. Megállapították, hogy szivárog nála a gáz, átjöttek, nálunk ugyanezt a problémát tapasztalták. Rögtön az egész házat lekapcsolták a hálózatról, azóta fagyoskodunk – mesélte a Délmagyarországnak a Tisza Lajos körút 29.-ben lakó Farkasné Pap Erika. A gázszolgáltató a lapnak azt írta: a ház csatlakozóvezetékén, a pincében észleltek gázszivárgást a szakemberei.

Emiatt október 10-én ideiglenesen felfüggesztették a szolgáltatást.

A házban öt lakás magántulajdonban van, tíz önkormányzati. Mivel Erikáék gázzal fűtenek, főznek és fürdenek, nagy bajban vannak. Az ingatlankezelő (IKV) kiosztott a lakóknak egy-egy olajradiátort, illetve hősugárzót, ugyanakkor kiplakátolta, hogy mértékkel használják azokat, mert a villanyvezeték sem bírja a túlzott terhelést. De amúgy sem mernek folyamatosan villannyal melegíteni, mert akkor meg a számlát nem bírják kifizetni. Az egyik szomszédnál a napokban ki is égett a falban a vezeték, több órára villany nélkül (is) maradtak. Erika elmondta: gyertyát gyújtottak, pizzát rendeltek, és mert a macskájuk is nagyon fázott, felült a meleg ételesdoboz tetejére.

A műemlék épület száz-, az emeletráépítés – ahol ők laknak – ötvenéves. Úgy tudják, azóta nem végzett nagyobb karbantartást az ingatlankezelő, miközben a lakbér emelkedett. Most viszont előírták, hogy a kéményeket bélelni kell, aztán leszerelték a gáz­órákat, s felmérték, hogy a konvektoraik és a fürdőszobai vízmelegítőjük elavult. Az IKV tájékoztató levele szerint január elején várható, hogy megint lesz gáz, de legkésőbb a fűtési szezon végére. Minden munkát meg kell ugyanis pályáztatni, ami egyenként harminc napba telik.

– A férjem a munkahelyén fürdik és mos hajat, mi a fiammal itthon naponta másfél liter meleg vizet osztunk be. Félünk, hogy a vízvezetékeink is szétfagynak – fűzte hozzá Erika.

Így járja ez mifelénk

Sajnos egyáltalán nem rendkívüli Magyarországon, hogy valamilyen okból akár több hónapig nincs gáz egy társasházban. Van, hogy egy fafejű lakó miatt, aki nem engedi be a gázosokat a lakásába. Ilyenkor a lakótársak megpróbálnak a nyakára járni, mert hatóság ilyen ügyben nem intézkedhet, a műszaki ellenőr pedig nem akar börtönbe menni – mondták a Borsnak egy lakásfenntartó szövetkezetnél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675819
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675819
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Féltékeny az egész világ: végre megházasodhat Leonardo DiCaprio

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei