Titokban mentette meg szerelme életét János

Mesébe illő szerelem: Marika életét férje mentette meg. Az asszony hálából újra hozzáment Jánoshoz.
Mesébe illő szerelem: Marika életét férje mentette meg. Az asszony hálából újra hozzáment Jánoshoz.

Sokan vehetnének példát Kaszás János és felesége, Marika szerelméről. Az asszony amikor súlyos beteg lett, életét szeretett férje, János mentette meg:

– 2013-ban kellett eltávolítani az egyik vesémet egy súlyos, örökletes betegség miatt – mondta a Borsnak Mária. Az asszony otthon dializálta magát, azonban hamarosan a másik veséjét is ki kellett venni:

– Már korábban is felmerült a transzplantáció, a férjem, a lányom és a fiam is ajánlkozott, de nem szerettem volna elfogadni, inkább felkerültem a transzplantációs listára – magyarázta. Arról azonban nem tudott, hogy aggódó férje a háta mögött azonnal intézkedni kezdett. Egy korábbi előadáson látott koordinátort hívott fel, másnap pedig egy doktornő kereste fel őket az élődonoros műtéttel kapcsolatban. A vizsgálatok után János kés alá feküdt: – Nem volt zökkenőmentes a műtét, minden mellékhatás kijött rajtam, három műtét kellett még a teljes gyógyuláshoz. A legnehezebb részeken az segített át, hogy az egész család végig mellettem állt – mosolygott az asszony.

Marika egy különleges ajándékkal szerette volna meglepni férjét: – A lányommal titokban kezdtünk el szervezkedni, hogy megerősíthessük a 36 évvel korábbi házassági fogadalmunkat. Ezzel szerettem volna megköszönni neki azt, amit értem tett. Nagyon örült neki, főleg, hogy az egyik jó barátja adott össze minket.