Aktuális

Titokban jelentkezett a Playboy felhívására - azóta hajléktalan a gyönyörű fiatal nő - képek

Bors

Létrehozva: 2019.11.21.

Anna Anufrieva azt állítja, mióta lebukott a pikáns képekkel, sehol sem kap munkát az országban.

Az Oroszországban élő 27 éves csinos nő jelenleg is az utcán él, mivel sehová sem veszik fel egy különös ok miatt. Az édesapja sem hajlandó szóba állni vele, mert szerinte szégyent hozott a családjára. Nyáron a hölgy főnöke miután megtudta, hogy jelentkezett a nyuszis magazin versenyére, megvált tőle és “feketelistára” került.

Anna az eset óta sokat fogyott és mély depresszióval is kűzd. Ezek ellenére sem bánja, hogy akkor elküldte a képeit az újságnak.

A szibériai Tymenből származó csinos nő a hitelre vásárolt laskását is elvesztette, mivel nem tudja már fizetni a havi részleteket. 

Nincs hol laknom, nincs pasim, nincs jövőm. Olyan mintha bűnöző lennék, mintha valamilyen súlyos bűncselekményt követtem volna el. Az apám sem hajlandó szóba állni velem, szerinte szégyent hoztam rá és az országra is.

Senki sem akar alkalmazni engem a képek megjelenése óta. Mindig kitalálnak valamit, hirtelen már találtak embert a munkára, vagy csak egyszerűen visszavonják a hirdetést - mesélte a szexis ex-köztisztviselő.

A nő korábban egy titkos állami szervnél volt beosztott, itt Vladimir Putin vezetése alatt dolgozott egy titkos kormányzati projekten. Innen küldte a képeket a Playboynak. Egészen pontosan az Év Lánya 2019-es felhívásra adta be a nő a pikáns fotókat.

Az járt a fejében, hogy miért csak edzők, modellek, bloggerek vagy színésznők jelentkezhetnek egy ilyen felhívásra. Szerinte egy állami alkalmazottaknak is joga van részt venni egy ilyen versenyen. 

– Szeretem magam meztelenül fotózni, ezzel nincs semmi baj. Mert állami dolgozó vagyok, miért ne szerepelhetnék egy ilyen újságban? Ne ítéljen el ezért senki, csak élvezze amit lát. Nem bántam meg semmi, csak nézzék meg a képeimet - mesélte a nő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei