Aktuális

Titkos alagútnál áll a kastély

Ny. A.

Létrehozva: 2018.02.17.

Több hónapja hirdetik a lakáspiacon Budapest egyetlen olyan kastélyát, amit jelenleg is otthonának használ egy fővárosi család. Megvásárlásához az ötös lottó aktuális főnyereménye is jócskán kevés lenne.

A XVI. kerületi, Cziráky utcai kastélyt a 18. század végén építtették eredetileg a Festeticsek, hogy a vadászatok idején ott lakjanak. A levéltárban fellelhető dokumentumok alapján nem világos, hogy a kastélyt később mire használták, és kinek a tulajdonában állt. Az biztos, hogy a II. világháború idején katonákat szállásoltak el, majd szükséglakásokat alakítottak ki benne rászoruló családoknak. A szocializmus végén pedig parlagon hevert, hajléktalanok költöztek be, a kertet a környék lakói szeméttelepnek használták. A kastély majdnem tönkrement, amikor jelenlegi tulajdonosai úgy döntöttek: megvásárolják. Két éven át tartó felújítás után a nemesi hajlék ma már régi pompájában tündököl.

Az impozáns épület nevéhez legenda is kötődik. A helyiek azt beszélik, hogy egykor alagutat építettek a budai Várból a gödöllői királyi kastélyhoz, de éppen csak akkorát, hogy egy lovas át tudjon vágtázni rajta, ha hírt kell vinnie. Állítólag a kastély – aminek renoválása során találtak befalazott alagútra utaló nyomokat – a titokzatos föld alatti összekötő egyik kijáratánál fekszik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713428411
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139021_auto_resized.jpg
vg.hu

Nem ússza meg a Mobilfox a pénzszórást: eljárás indul ellenük

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713428411
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713428411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713428411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni