Aktuális

Tímea: Az orvosok miatt sérült a fiam

Bors

Létrehozva: 2017.06.15.

Születése óta fejlesztésekre szorul egy lassan ötéves békéscsabai kisfiú. Móricz Levente világra jöttekor az anya szerint az orvosok komoly hibát követtek el, amelynek következtében ki­lencvenszázalékos agykárosodást szenvedett a kisfiú.

– A 42. héten megindult szülésig minden rendben ment, ak­kor azonban primitív hibákat kö­vettek el az orvosok – kezdte az édesanya, Hegedűs Tímea.

– Ag­gódtam, mivel azt mondták, a ba­ba négykilósnál is több lesz, így császáros szülést szerettem volna. Be sem mérték a medencémet, hogy egyáltalán lehetséges lenne-e természetes módon. Levi szívhangja ráadásul többször is leesett, így azonnali beavatkozásra lett volna szükség. Ők azonban órákig vártak a császározással – em­lékezett vissza. A szülést követő na­pokban még nem érzékelték a problémát. Mi­után azonban a babát átszállították a szegedi klinikára, egy vizsgálat kiderítette: a kisfiú agya gyakorlatilag úszott a vérben.

– A zárójelentésben az szerepelt, hogy szülési rendellenesség miatt kapott agyvérzést. A kórház elismerte: túladagolták az oxitocint, de azt nem, hogy ezért következett be a sérülés – mondta a 32 éves édesanya, aki szerint a hiba egyértelmű, így beperelte az intézményt. Levente mentálisan és fizikálisan is visszamaradott lett, rá­adásul epilepsziás rohamokkal is meg kell küzdenie. Állandó fejlesztésekkel azonban lehet segíteni az állapotán, ezt a célt szolgálta egy tavalyi őssejtterápia is.

– Szerencsére érzékeli a külvilágot, és remélem, hogy egy szép napon a stabil ülés is megy majd neki – bizakodott az édesanya, aki könyvet ír a történetükről. Tímea egyedül neveli a kisfiát, aki éjjel-nappal felügyeletre szorul. Dolgozni emiatt nem tud, Levente kezelései ellenben rendkívül drágák. Ezeket egymaga képtelen finanszírozni, így egy Facebook-csoporton (Álmom legyen valóság! Együtt Móricz Leviért!) keresztül többen is a támogatják őket.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól