Aktuális

Tilos az útnál önkényesen emlékhelyet állítani

Huszti Zoltán, Nyakó András

Létrehozva: 2016.11.11.

Megrázó: Arnold Károlyné kilenc év különbséggel ugyanott veszítette el férjét, ahol egyetlen gyermekét, a 66-os főút mecseki szakaszán. Fia 2007-ben szenvedett motorbalesetet. Idén, október 31-én az útmenti ke­gyeleti helyénél emlékező édesapját egy Pécs felé tartó autó gázolta halálra. Egyesek elátkozottnak tartják a helyet, mások nem értik: miért engedik, hogy közutak mentén em­lékhelyek épüljenek.

Szabály tilt

Három évtizede szabály mondja ki: közút területén tilos elhelyezni olyan tárgyakat, amelyek színe és alakja összetéveszthető a közúti jelzésekkel, illetve, amelyek akadályozzák a láthatóságot. 

Sok az öntörvényű

Bár a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igyekszik betartatni az autóvezetők biztonságát védô rendelkezést, a tapasztalatok azt mutatják, mindezek ellenére sokan állítanak önkényesen keresztet, ültetnek virágot és gyújtanak mécsest egy-egy közúti baleset helyszínén. Miközben a nem megfelelően létesített emlékhelyek a jó szándék ellenére kifejezetten veszélyesek lehetnek a közlekedőkre nézve: elterelik az autós figyelmét, illetve vészhelyzet esetén az út szélére húzódó autók akár bele is rohanhatnak az emlékezés szimbólumába.

Ingyen engedélyezik

A gyászoló hozzátartozók szándékát ugyanakkor megérti a közútkezelő, így adott feltételek mellett engedélyezheti a kérvényt benyújtók számára kegyhelyek kialakítását, feltéve, hogy nem veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Így a kegyhelynek kellő távolságra kell elhelyezkednie az úttól, s fontos, hogy legyen a közelben egy olyan hely, ahol a hozzátartozók meg tudnak állni a járművükkel.

A sztráda átka

Bár számos baleset történik az autópályákon, a sztrádák mellett tilos keresztet állítani. Ellenben a közútkezelő az ott található parkolóknál, pihenőhelyeknél adhat engedélyt emlékhelyállításra. Nem árt tudni, hogy a közútkezelői hozzájárulás díjmentes, annak érvényessége viszont nem előre meghatározott időtartamra szól, hanem visszavonásig él. Az utakat és azok területét az útellenőrök vizsgálják, akik munkájuk során a kegyeleti helyek állapotát is felmérik.

Fontos az élőknek

Bár sokakban felmerül a kérdés, jó ötlet-e mécseseket állítani az út mentén, Csehák Hajnalka pszichológus szerint a hozzátartozóknak segít az emlékezésben. Nem véletlen, hogy a temetőkön kívül, ha van rá lehetőség, a halál helyszínén is szokás megemlékezni az elhunytról.

Óvatosságra int

A lélekgyógyász hangsúlyoz­za: az út mentén látható mécsesek és keresztek figyelemre intik az autósokat. – Ezekről az emlékhelyekről a legtöbb embernek eszébe jut, hogy ő is halandó. Bár figyelemfelkeltőek és szorongást váltanak ki, ahelyett hogy el­terelnék a figyelmet a vezetésről, inkább óvatosságra intenek. A látványuk mindenféleképpen hatékony visszatartó erő – összegez Csehák Hajnalka.

Hatásosabb a traffipaxnál

Ambrus Ákos: Számomra inkább semlegesek, semmint zavaróak az útszéli keresztek. Hozzám közelebb áll a temetői sír, ám az is igaz, hogy az útmenti jelkép elgondolkodtat azon, hogy mi okozhatott ott balesetet, és óvatosságra int.
Szabó Mátyás: Maga a kereszt idegen tőlem, mert nem vagyok vallásos, ezért családi dráma esetén sem tennék ki ilyet. Ezzel együtt, ha nem zavarja a forgalmat, nincs bajom vele.
Bogáru Gabriella: Figyelemfelkeltőnek és megemlékezésnek is jók. Sokkal hatásosabb, mint egy elbujtatott traffipax, aminek nincs visszatartó ereje.
Vízi György: Én, ha keresztet nem is, de néhány szál virágot biztos letennék az út mellé, ha egy ismerősöm szenvedne ott balesetet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól