Aktuális

Tilla: Legyen teljes kijárási tilalom!

uv, Fái, K. Sz.

Létrehozva: 2020.04.08.

Egyre több embert idegesítenek azok a nemtörődöm társaik, akik fittyet hánynak a kijárási korlátozásra, s zsúfolt tereken élvezik a jó időt. A sztárok is felelőtlennek tartják őket.

A standupos Dombóvári István, Dombi olyan fotót posztolt közösségi oldalán, amin egy padon ül két barátjával, és élvezik a tavaszi napsütést. A képhez azt írta: „Öregurak engedélyezett sporttevékenység után, organikus D-vitamin-termelés közben.”

A követői megdöbbentek, és ki is fejtették, hogy ez nem felelősségteljes magatartás koronavírus-járvány idején, amikor minden arról szól, hogy maradj otthon. Nyilván tudja ezt Dombi is, de akkor miért viselkedett így – kérdezte a Bors a humoristát. 

Az álszentségre szerettem volna felhívni a figyelmet. Azt látom mindenhol, hogy ugyanúgy tömve vannak a boltok. Ezt a fotót úgy kell értelmezni, válasz arra, hogy a pestiek megrohamozták a Velencei tavat, a Balatont. Figyelemfelkeltés volt a cél, amivel magamon vertem el a port, de ez még mindig jobb, mintha én fröcsögnék másokra. Mi kültéri sporttevékenységet folytattunk akkreditált edző felügyeletével. A fotó erejéig vettük le a maszkot. Szabad téren va­gyunk, nem áruházban tipródunk órákon keresztül, nem a Balatonra megyünk le, hanem kimentünk sportolni. 

Emellett muszáj hangsúlyoznom, hogy felelősségteljes állampolgár módjára cselekszem, sőt a múlt héten a YouTube-csatornámon jótékonysági akciót szerveztem.

Elképesztő összefogással 521 ezer forintot gyűjtöttünk össze, amelyet az intenzív osztályokra kerülő új gépek beszerzésére fordítanak – magyarázta Dombi, akinél Németh Kristóf még szigorúbban tartja a korlátozást. Ő sportolni sem megy.

Kint is kell maszk

Dr. Bense Tamás háziorvost kérdeztük, hogy ki kell-e menni a lakásból a levegőre, és ha igen, hogyan? – Úgy vélem, a két és fél méteres távolság maszkkal közlekedőknél is kevés. Tüsszentésnél a vírus messzebb is repülhet. Fontos a levegőzés, mozgás! Menjünk elhagyott park szélére, elhagyott erdőbe, vízpartra, ahol messzire ellátunk, és ha több tízméteres távolságon nincs senki, levehetjük a maszkot. Ha van, akkor tegyük fel. Mindig legyen nálunk. Mi is tüsszenthetünk. Ha séta közben valaki rosszul lesz, vagy elesik egy kerékpáros, segíteni kell, legyen mindenkin maszk. Legyen készenlétben. Tömegközlekedéssel semmiképpen ne menjünk. Autózni csak olyannal, akivel egy lakásban élünk. A kerékpár­utak keskenyek, ha szembejön valaki, maszk fel! Ha otthon maradunk, és nincs terasz, álljunk ki a nyitott ablakba, és vegyünk nagy levegőket. Sétáljunk a lakásban akkor is, ha kicsi.

– Kötelességünk figyelni egymásra, nem beszélve arról, hogy itt van velem a két gyermekem, és az egyik csupán négy hónapos. Rengeteg mindenről le­mond­tunk, még az olyan, tömegmentesen is végezhető szórakozásunkról, mint a golf, tenisz, horgászás. Jó lenne, ha ugyanezt belátnák a nyílt tereken csoportosuló emberek is, hogy csak a karanténnal és a türelemmel tudunk küzdeni a vírus ellen – mondta Németh Kristóf színész-igazgató.

Gregor Bernadettnek felelős állattartóként muszáj a kutyáival sétálni, de ő csak hajnalban megy ki.

– Mivel két, közepes testű kutyusom van, ezért reggel 6–7 óra között ki szoktam vinni a Tabánba őket. Egy lélek sincs itt kint ennyire korán, ilyenkor le kell futtatni őket. Ennyi szabad levegő kell nekik is, és nekünk, embereknek is. 

De ilyenkor is ügyelek arra, hogy mindenkivel szemben tartsam a legalább ötméteres távolságot, és hogy véletlenül se simogassa meg senki az állataimat, ahogyan én sem teszem ezt, ha véletlenül odaszalad hozzám valaki más ebe. Sajnálatos azonban, hogy úgy látom, még mindig nem értik sokan, otthon kell maradnunk.

A TV2 arca, Till Attila fogalmazta meg legélesebben a véleményét. 

– Azt gondolom, hogy egy hónapra elrendelt teljes kijárási tilalom komolyan visszaszorítaná a járványt, s az embereknek nem lenne választása, hogy menjenek-e kirándulni vagy sem.

Persze okoskodni sem szeretnék, mert tudom, hogy baromi nehéz lehet kisgyerekekkel a négy fal közé szorulni. Egy szó mint száz, én abszolút kiállok a Maradj otthon felhívás mellett, és tényleg amondó vagyok, hogy jó lenne megérteni mindenkinek, hogy csak akkor és csak annak kellene kimenni, akinek és amikor tényleg szükséges – mondta Tilla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482708
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze