Tilla az Oscarért sem hagyja ott a tévét

Tilla az Oscarért sem hagyja ott a tévét

Oscar-díj
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 02. 09:00
F. Zs.

A filmalap filmszakmai döntőbizottságának határozata alapján Till Attila Tiszta szívvel című akcióvígjátéka képviseli hazánkat az Oscar-díjért folyó versenyben. A hír hallatán azt kérdeztük a tévéstől, megírta-e már a köszönő beszédét, amit csokornyakkendőben olvas majd fel Los Angelesben.

– Korai lenne még ezen gondolkodni – mondja nevetve Tilla, aki azt mondja, a film elkészülte után eszébe sem jutott, hogy ilyen komoly szakmai támogatást kap a munkája.

– Aztán egyre jöttek a jó kritikák, és nézve az éves filmtermést, mind­inkább kezdtem bízni benne, hogy ez megtörténik velünk. Szuper, hogy minket je­löltek, nagyon jólesik nekem és természetesen az egész stábnak. Rettentő fontos kiemelnem, hogy a film csapatmunka, én ott voltam, mint katalizátor, de a szereplők és a készítők kellettek ahhoz, hogy végül ez legyen a végeredmény – magyarázza a rendező, aki óvatosan fogalmaz azzal kapcsolatban, valójában mennyi az esélye a filmnek az Os­carra.

– Rengeteg dolgon múlik. Legalább hetven filmet jelölnek majd, olyan komoly alkotásokat is, amelyek mérvadó fesztiválok díjazottai. Szóval túlságosan korai lenne még azt mondani, hogy esélyünk van a győzelemre. Tillától azt is megkérdeztük, miben látja a Tiszta szívvel sikerét.

– Elsősorban abban, hogy bemutatunk egy társadalmi csoportot, mozgássérülteket, akiknek a mindennapi életéről ed­dig nem sokat láttunk. Mi rá­adásul nem róluk, hanem velük csináltunk egy filmet, ami szerintem kellően provokatív és bátor. A film nagyon érzelmes, jól hat a nézőre, és érthető. Jólesett dolgozni rajta, imádok filmezni, de emiatt nem tervezem, hogy szakítanék a tévézéssel. A show-műsorok az extrém sportok az életemben, a Pro­paganda a szerelmem, filmezni pedig imádok. Vagyis marad mindegyik az életemben, bármilyen messze jutunk egy filmmel.  

[gallery_element_1041718

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.