Aktuális

Thomas Markle megzsarolta a királyi családot

Bors

Létrehozva: 2018.07.18.

Forrás: Mirror/video

Thomas Markle éppen ma, július 18-án ünnepli a 74. születésnapját – de ez nem változtat azon, hogy már látni se akarja lánya, és több mint két hónapja egy szót se váltottak egymással. Meghan még a telefont se veszi fel neki és vissza se hívja ha keresi.

A mellőzött apánál úgy tűnik, most telt be a pohár és megfenyegette a friss házaspárt: ha nem törik meg hallgatásukat, a sajtón keresztül fog hallatni magáról. A botrányhős édesapa mindenáron részese szeretne lenni lánya életének, de az elmúlt hetekben a próbálkozásaival csak még jobban magára haragította az egész királyi családot. Nem egyszer nagyon kellemetlen helyzetbe hozta Meghant, akit mostanában amúgy is sokat kritizál az angol sajtó.

– Egy teljes évig hallgatásban éltem. A sajtó szinte minden nap engem támadott, azt állították, hogy remete módjára bujkáltam Mexikóban. Úgy döntöttem, elég volt, elmondom az én verziómat. Valójában azóta nem beszél velem a királyi család, ezért adok egy újabb interjút, hogy megtörjem valahogy a hallgatásukat. Csak annyit kell tenniük, hogy szóba állnak velem. Addig fogok nyilatkozni, amíg nem beszélnek velem – mondta a TMZ-nek Thomas Markle, utalva legutóbb megjelent fizetett interjújára.

Nem olyan régen azt is elmondta, hogy Meghan egyáltalán nem tűnik boldognak, szerinte a mosoly, amit az arcra erőltet amikor nyilvános helyen jelenik meg, nem őszinte, szemeiből pedig a rettegés tükröződik. Szerinte gyermeke egyáltalán nem érzi jól magát a királyi család köreiben. Ő ismeri lányát és tudja, hogy milyen amikor igazán boldog, és biztosan nem az.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét