Aktuális

Téveszméi ellenére is börtön vár Tiborra

Munkatársunktól

Létrehozva: 2019.03.22.

Forrás: Zsolnai Péter

Nem volt teljesen beszámítható, mégis 13 év fegyházra ítélték tegnap első fokon N. Tibort, aki brutális kegyetlenséggel, a nyílt utcán vágta el volt barátnője torkát Nagykanizsán. Mint arról a Bors is beszámolt: 2017 szeptemberében egy elfajult szerelmi dráma torkollott vérfagyasztó gyilkosságba. A négygyermekes Tibor egy ablakráccsal ütötte le Mónikát, 35-ször mártotta bele a kését, majd elvágta a nő torkát.

A most 40 éves férfi öt éve került kapcsolatba Mónikával, aki szerinte zsarnokoskodott felette. – Már a volt feleségem létezése is zavarta, ellenőrzött a Facebookon, és előfordult, hogy bezárt a lakásba – mondta egy korábbi tárgyalásán.

A végzetes napon is veszekedtek, Tibor ezután az utcán, szemtanúk előtt követte el borzalmas tettét. A vérfürdő után a lakásába rohant, hogy öngyilkos legyen, de nem talált hozzá elég éles kést.

A szakértő szerint a férfi kóros elmeállapotban szenvedett a szörnyű gyilkosság elkövetése közben, de ez nem tette képtelenné arra, hogy felismerje, mit tett. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy kitartóan törekedett Mónika meg­semmisítésére, és a szemtanúk sem zavarták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713401410
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713401410
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713401410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713401410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713401410
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni