Testvérét gyanúsítják a müncheni magyar nő megölésével

Őrizetbe vettek egy magyar férfit a hatóságok Magyarországon, akit a német rendőrség azzal gyanúsít, hogy köze lehet egy magyar származású nő halálához – számolt be róla csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című német lap.
Őrizetbe vettek egy magyar férfit a hatóságok Magyarországon, akit a német rendőrség azzal gyanúsít, hogy köze lehet egy magyar származású nő halálához – számolt be róla csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című német lap.

A 38 éves nő holttestére München egyik elővárosában, Isarvorstadtban találtak rá a lusxuslakásában a múlt héten. A német rendőrség közleménye szerint a magyar hatóságok segítségével fogták el a 36 éves férfit, a nő öccsét Magyarországon, és gyorsított kiadatási eljárást követően a napokban átadták a német hatóságoknak. A nyomozók úgy vélik, az asszony pénze jelenthette a gyilkossághoz vezető motivációt. A férfi egyelőre nem tett vallomást.

A nő kilenc éve élt Németországban, München környékén. Férje, aki több sikeres cég alapítója, társtulajdonosa vagy vezetője volt Puchheimban és Wolfratshausenben, 2014 nyarán halt meg. A házaspárnak nem voltak gyermekei. Harminc évvel idősebb férje halála után az asszony Münchenbe költözött, és luxuslakást bérelt Isarvorstadtban.

A házat, ahol a gyilkosság történt, acélajtó védte, és portás őrizte. Így a rendőrség abból indult ki, hogy az asszony ismerte a tettest és maga engedte be lakásába. A nyomozók megállapították, hogy a nő költözni készült, és testvére azért érkezett Münchenbe, hogy ebben segítsen neki.