Aktuális

Testével védte öccsét az őrjöngő Józseftől

B. B.

Létrehozva: 2015.06.30.

Ámokfutó édesapa verte össze másfél és hároméves kisfiát. Nagyobb kisfiát verte, lábánál fogva fellógatta, megrúgta, eltörte a koponyáját. Kisebbik gyermekét nevelt lánya testével védte Józseftől.

Brutális megverte kicsinyeit a kétgyermekes családapa, R. József. Az addig gyermekszerető, gyermekeinek élő férfi ugyanis egyik pillanatról a másikra nekivadult, és nekiment másfél és három­éves fiainak, Emánuelnek és Bantának. Mindkét kicsit összeverte, a kisebb csak könnyebben sérült, a nagyobb fiú azonban jelenleg is kórházban fekszik, eltört a koponyája:

– Borzalmas látvány volt – meséli a Borsnak József nevelt lánya.

– Előtte ivott, biztosan azért gőzölt be, amúgy sosem csinált ilyet. Ez a két fia volt Józsinak, és imádta is őket, szinte csak értük élt. Egyik pillanatról a másikra azonban őrjöngeni kezdett. Elkapta a nagyobbik, hároméves fiát, Bantát, és hatalmasat lekevert neki, a gyerek elesett. Aztán felkapta az egyik lábánál fogva, és kilógatta az ajtón, a küszöb felett az ordító gyereket, aztán eldobta, és rúgni kezdte – idézi fel szörnyülködve a sokkoló részleteket a fiatal nő. A sírásra és az üvöltésre a környékbeliek és a közelben lakó rokonok is odarohantak, de az akkor már önkívületben tomboló Józsi őket sem kímélte:

– Először az én édesanyámat szúrta ki, neki akart rontani, én azonban kettőjük közé ugrottam, az anyám nem hagyom bántani. Aztán Emánuelnek ment neki, de szerencsére nem tudott komolyabban ártani, mert én és a többi rokon az útját álltuk. Először könyörögtünk neki, hogy ne bántsa, hiszen a kisbaba nem ártott neki – folytatja József nevelt lánya.

– Az biztos, hogy a gyámügy nem fogja annyiban hagyni – és még szinte be sem fejezte a mondatot, a ház előtt leparkoltak a hivataltól.

És hogy hol volt a két fiú édesanyja? József mostani felesége és gyermekei anyja, Mónika úgy megijedt a férjétől, hogy sikítva rohant el a háztól. Nem csoda: Józsit nem sikerült szép szóval lenyugtatni, ezért a közelben lévőktől jó pár ütést kapott.

A férfit végül a rendőrök először kórházba, majd a rendőrségre vitték, s őrizetbe vették. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól