Aktuális

Terhes se lehetett volna: megszült a fürdőben

Bors

Létrehozva: 2015.04.20.

Egy 24 éves nő úgy élte át az anyaság örömét, hogy pár órával előtte még csak nem is sejtette, hogy terhes: fogamzásgátlót szedett és a ciklusa is rendben volt.

Nikki Kelly igazi fitneszfanatikus: orvosai szerint a folyamatos edzéseknek köszönhette, hogy terhessége alatt semmi nem látszott alakján. Ennek ellenére rejtély, miért nem vették észre, hogy egy új élet növekszik a méhében.

A 24 éves lány fogamzásgátlót szedett, valamint ciklusa is rendben volt, így nem is sejtette, hogy terhes. Alakján sem látszott semmi - így igazi sokként érte, hogy egy nap, amikor párja, Aaron Swallow dolgozni ment, a fürdőszobában egy egészséges, 2,7 kilogrammos fiúnak adott életet - számolt be a különös esetről a brit Mirror.

 

 

“Alig tudtam megmozdulni, annyira fájt mindenem. Úgy éreztem, nyomnom kell - a harmadik nyomásra már ott volt a gyermekem” - mesélte Nikki. Orvosai szerint a lány valahol a 32. és a 37. hét között hozhatta világra a picit. “James, a fiam tökéletes minden értelemben, rajtam pedig egyetlen terhességi csík sincs, így nem panaszkodhatom” - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói