Aktuális

TEK-esek védik Párizsban Orbán Viktort

S. D.

Létrehozva: 2015.01.11.

Orbán Viktort magyar terrorelhárítók védik majd Párizsban. A 26 éves Hayat még szökésben van.

A pénteki túszdrámát követően még mindig feszült a hangulat Párizsban. Ma délután 3 órakor köztársasági menet tiszteleg az áldozatok előtt. Eközben továbbra is szabadlábon van a 26 éves Hayat Boumeddiene, aki a kóserboltban négy túszt kivégző Amedi Coulibaly élettársa volt.

A rendőrség gyanúja szerint Hayat segítette Coulibalyt csütörtök reggel, amikor a férfi megölt egy fiatal rendőrnőt.

Hayat Boumeddiene nem ismeretlen a hatóságok elôtt. 2010-ben egy rendőrségi kihallgatás során beismerte, hogy élettársával és a Kouachi testvérek egyikével meglátogatták házi őrizetében a radikális iszlamista Djamel Beghalt, aki Oszama bin Ladennel is kapcsolatban állt. Beghal terroristák tucatjait ké­pezte már ki: a Le Monde fotókat közölt egy fekete nikábba (arcot eltakaró kendő, amit muzulmán asszonyok viselnek) öltözött nőről, amint egy kisebb nyílpuskával gyakorol. A lap szerint ezeken a képeken a most szökésben levő Hayat Boumeddiene látható.

Mint arról beszámoltunk: Chérif és Said Kouachi szerdán bement a Charlie Hebdo nevű szatirikus hetilap szerkesztőségébe Párizsban, és válogatás nélkül lemészárolta az ott dolgozókat, majd kivégeztek egy rendőrt is. Másnap reggel Amedi Coulibaly meggyilkolt egy francia rendőrnőt. Pénteken véres túszdrámával ért véget a terror: mindhárom gyilkos és négy túsz is életét vesztette. Az akciókat összehangolták a támadók, akik az al-Kaida tagjai voltak. SD

Elkíséri Orbánt a TEK Párizsba

A köztársasági meneten Orbán Viktor kormányfô is ott lesz, magyar terrorelhárítók védik majd Párizsban.

– A Terrorelhárítási Központ (TEK) a külföldi utazások során is a jogszabályban meghatározottak alapján és a szakmai protokoll szerint biztosítja a védett személyeket – válaszolt kérdésünkre a TEK. A kormányrendelet előírja, hogy hivatalos külföldi utazásai során is biztosítani kell a miniszterelnök védelmét.

A Francia Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete a vasárnapi köztársasági menetre meghívta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529212
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143888_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor