Aktuális

Tejjel etette halálra a rábízott kislányt

Bors

Létrehozva: 2016.11.01.

Nyolchónapos gyermeket etett halálra a bébiszitter, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy a kicsi nem éhes és nem akar enni. A nőt a ház videokamerái buktatták le.

Fulladás okozta egy nyolchónapos kislány halálát az amerikai Maryland államban, miután a bébiszittere addig etette, hogy nem tudott lélegezni. A rendőrség közlése szerint a 66 éves Oluremi Oyindasola próbálta többször megetetni a gyermeket, de hiába, nem kért enni. – Ez egy idő után kihozta a sodrából, fogott egy hatalmas üveget, tele fehér folyadékkal és erőszakkal a szájába öntötte – hozta nyilvánosságra a szörnyű részleteket a Prince George megyei rendőrség ezredese, Harry Bond. A nő összesen két nagy üveg folyadékot erőszakolt le a kicsi a torkán. A rendőrség szerint tej lehetett benne.

Miután a dajka látta, hogy a kis Enita Salubi semmire nem reagál, a gyermek apját riasztotta. A kislányt viszonylag hamar kórházba vitték, ám ott percekkel később elhunyt. Az egyik szomszéd elmondta: a kicsi állandóan sírt, képtelen volt abbahagyni az üvöltözést a tragédia előtt.

– A boncolás egyéertelműen kiderítette, hogy a kicsi sérülései akkor keletkeztek, amíg Oyindasola felügyeletére volt bízva – mondta az ezredes. Ezenkívül egy súlyos bizonyíték is szól a nő bűnösségére, mégpedig az, hogy a ház kamerái felvették az egész szörnyűséget, alátámasztva, hogy valóban gyilkosság történt.

A bébiszittert gyilkossággal valamint gyermekbántalmazással gyanúsítják - írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17002594_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei