Aktuális

Taxival lépett meg a baleset után, miközben a barátja halálra égett a kocsiban

Bors

Létrehozva: 2017.10.15.

Ő maga kórházba sietett, az azonban meg sem fordult a fejében, hogy női utasán is segítenie kéne.

Brutális baleset történt péntek hajnalban, négy óra körül: egy autó, miután egyik sávból a másikba cikázott, egy beton sávlezáró elemnek csapódott, és kigyulladt. Mire a tűzoltók kiértek, a járműből gyakorlatilag semmi sem maradt. Az anyósülésen egy fiatal nő roncsok közé szorult és elégett holttestét találták meg.

A New Yorkban történt baleset részletei hamar kiderültek: a kocsit vezető 23 éves Saeed Ahmad a baleset után kimászott az autóból, majd leintett egy taxit és egy kórházba vitette magát, ahol ellátták könnyebb sérüléseit. Utasának, Harleen Grewalnek ezt követően esélye sem volt a túlélésre. A 25 éves lány élve égett el. A férfit a kórházban tartóztatták le a rendőrök - többek közt emberölés és cserbenhagyás miatt is kell majd felelnie.

Ahmad a zsaruknak azt vallotta, megivott pár pohárkával, mielőtt autóba ült, ugyanakkor adigra, amire elfogták, már nem volt kimutatható a vérében határérték feletti alkoholszint - írja a New York Daily News. A férfi egyik rokona egyébként azt nyilatkozta, Ahmad megpróbált segíteni a nőn, és csak azután lépett le, hogy rájött, már semmit sem tehet.

A sofőrrel ellentétben a horrorisztikus körülmények közt elhunyt Harleen Grewalt olyan embernek írták le szerettei, aki bármit megtett volna az emberekért. Barátai viccesen anyunak hívták gondoskodó természete miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!