Aktuális

Tapintással hallanak a siket gyerekek

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.02.16.

Beethoven születésének 250. évfordulóján az Óbudai Danubia Zenekar azoknak mutatott utat a zenéhez, akik a leginkább azonosulni tudnak a zeneszerző szenvedéseivel: a hallássérülteknek.

Különleges eseményre volt hivatalos a Vasárnapi Bors: siketeknek rendeztek klasszikus ze­nei koncertet a Budapest Music Centerben. Nem tévedés, az Óbu­dai Danubia Zenekar előadásában siketek és hallássérültek is élvezhették – sokan életükben talán először – a zene csodálatos világát. A koncertet kimondottan  hallásérülteknek rendezték azért, hogy hozzájuk is közelebb vigyék a klasszikus muzsikát és a zene szeretetét, hiszen már Kodály Zoltán is azt monda: Legyen a zene mindenkié!

Hangszertapizás

Már a koncert előtt is nagy él­ményt okoztak a zenészek a legkisebbeknek, ugyanis néhányan kijöttek az előtérbe játszani. Egyszerű dallamokkal, motívumokkal zenéltek csak, de már ekkor elvarázsolták a gyerekeket, hiszen odamehettek, megfoghatták a hangszereket. Megismerkedhettek a fagottal, a nagybőgővel és a hegedűvel is, a kicsik pedig a tanáraik segítségével megállapították, hogy miből készült, mély vagy magas a hangja és a hangszer rezgéseit is megfigyelték. Én pedig őket figyeltem: arcukról egyszerűen le lehetett olvasni, hogy mikor mit és mennyit hallanak. Csodálatos élmény volt, ahogy körbeállták a dobot, a gyerekek karmesternek is beálltak, és volt egy kisfiú, akinek folyton járt a lába a zenére.

Finom rezgések

A koncertteremben a zenekar karmestere Hámori Máté né­hány meglepetéssel is szolgált. A hallássérültek kaptak egy-egy piros lufit, ami közvetítette a zene rezgéseit. A zenekar három tételt játszott el Bee­thoven V. és I. szimfóniájából. A legtöbben a lufikat két kéz­zel fogva figyelték a zenét, de volt, akinek olyan erőteljes és szokatlan volt így ez az újszerű tapasztalás, hogy szinte fel­kiáltott.

– Ez hatalmas élmény volt a gyerekeknek. Akiknek hallásveszteségük van, sokkal érzékenyebb a fülük. Volt olyan kisfiú, akit ki is kellett kísérni. A legtöbb gyereknek óriási élmény adott, hiszen nem minden szülő tudja ilyen helyre eljuttatni a gyerekét. Ilyen élményük még sosem volt, hiszen megfoghatták a hangszereket, beülhettek a zenekar tagjai közé – meséli a Vasárnapi Borsnak Fülöp Erika, az egyik zuglói speciális iskola gyógypedagógus audiológusa, aki azt is elárulta: a hallókészülékek és az implantátumok segítik a hallást és a koncentrációt, de azt, hogy ki mennyit hall és hogyan érzékeli a hangokat, még a szakemberek sem tudják. A speciális iskolában egyébként bármilyen meglepő, van zeneoktatás is.

Közel vinni a zenét

A Beethoven-program ötletgazdája Hámori Máté, aki a zenekar fiatal karmestere.

– Az a missziónk, hogy a klasszikus zenét közel vigyük minél több emberhez. A Bee­tho­ven-év kapcsán jött ez az ötlet, hiszen egy koncertsorozattal készültünk az évfordulóra. Szerintem a legjobban az működött, amikor felmentek a színpadra és megfoghatták a hangszereket játék közben, de már kint is nagyon meghatódtam, amikor láttam, hogy a gyerekek a hangszerek köré gyűlnek. Ez egy teljes érzelmi sokk volt számomra is, az utóbbi évek egyik legnagyobb élménye. Gyakran szervezünk programokat iskolásoknak, időseknek, de re­mélem, egyre több helyre elvihetjük a zenét, mert a zenének gyógyító ereje van – magyarázza Hámori Máté.

De nemcsak a zenekarvezető, az együttes többi tagja is nagyon meghatódott a gyerekek átható örömén.

– Fantasztikus élmény volt látni ennyi érdeklődő, nyílt szívű hallásérült embert érdeklődni a zene iránt. Megható volt és szerintem Beethovenhez is közelebb vitt minket. Bízom benne, hogy maradandó élményt okoztunk nekik, mert számunkra az volt – mondja Mohácsi Norbert, a zenekar nagybőgőse.

Losonci Luca fagottost is na­gyon megérintette a koncert.

– Tudtam, hogy hallássérülteknek játszunk, de azt nem, hogy gyerekeknek. Nagyon megható volt. Látszott az arcukon, hogy mennyit tapasztalnak a zenémből. Végig a könnyeimmel küszködtem, de tudtam, hogy nem gyengülhetek el, még inkább beleadtam mindent. Re­mélem, a gyerekek is nagyon élvezték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608412
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban