Aktuális

Tanúként hallgatták ki a vetélytársát összeverő Szilviát

Bors

Létrehozva: 2017.07.18.

Egy bikiniversenyen ismerte meg a kerítéssel vádolt szépséggurut, aki később megbízásokkal látta el az alig nagykorú szépséget.

Három nap alatt százötvenezren látták a Bors videóját, amelyen a Dózsa György úti két halálos áldozattal járó baleset egyik érintettjének, M. Richárdnak a barátnője náspángol egy tizennyolc éves fiatal lányt. Az ok: a lány elcsábította volt kedvesét. K. Szilvia ellen súlyos testi sértés gyanújával indult eljárás, lapunk pedig most azt is megtudta, a lány számára már nem ismeretlen érzés a rendőrségre járni.

Ő ugyanis azon négy lány egyike, akik érintettjei a Répás Lajos ellen, escort lányok közvetítése miatt indult eljárásnak. Szilvit az első tárgyalási napon hallgatták ki a bíróságon, és az is kiderült, még tizennyolc éves sem volt, amikor kapcsolatba került a szépségguru vállalkozásával.

A nő a nyomozóknak arról is beszélt, hogy 2010-ben ismerte meg a férfit, amikor jelentkezett az egyik bikiniversenyére, amit meg is nyert. Ezt követően hetente egyszer bejárt hozzá az ügy­nökségre, ott ajánlott neki először munkát a férfi.

A lány általában 50-60 ezer forintot kapott azoktól a módos férfiaktól, akikkel találkozott akkortájt Répásnak köszönhetően, de akadt olyan eset is, amikor egy másik kiskorú lánnyal mentek egy hatvan év körüli férfihoz, aki előre 130-130 ezret adott nekik.

K. Szilvia azt sem titkolta a zsaruknak, a kihallgatása előtti héten is járt munkán Répásnak köszönhetően, és munkakapcsolatuk alatt általában 20–25 %-ot kellett leadnia a bevételekből. A hatóságok rákérdeztek egy 48 órás, németországi megbízásra is, amiért cserébe 14 ezer eurót, azaz négy és fél millió forintot kapott volna Szilvi, de ő csak annyit mondott, lehet, volt ilyen ajánlat, de az adott városban nem járt. Szilvi egyébként a kihallgatásakor még azt mondta, fodrásznak tanul, a szüleivel él, ők tartják el.

Nyaralássá szelídült a balhé

Mint ahogyan azt a Bors elsőként megírta, a rendőrség hivatalból indított eljárást K. Szilvia ellen, miután napvilágot látott a verekedés felvétele. A rendőrök aznap bevitték és kihallgatták a lányt, ahol váratlanul felbukkant M. Richárd is, aki ügyvéddel lepte meg kedvesét. A férfi és a nő ki is békült, az elmúlt napokat pedig egy sárvári luxusszállodában töltötték, hogy visszataláljanak egymáshoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711728018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség