Tanácstalan a tudomány: Kati 9 év után esett teherbe, mindent kipróbált, ez vált be!

Mindent kipróbált Máthé Katalin, hogy betegségei ellenére gyereket vállalhasson. Rátalált a méhpempőre, amely a jelek szerint segített, mert kilenc év után kislánya született.
Mindent kipróbált Máthé Katalin, hogy betegségei ellenére gyereket vállalhasson. Rátalált a méhpempőre, amely a jelek szerint segített, mert kilenc év után kislánya született.

– 19 évesen estem először teherbe, vagyis van már egy 18 éves lányom. Szülés után viszont teljesen felborult a hormonháztartásom – kezdi mesélni kálváriáját a 38 éves szegedi Máthé Katalin a Délmagyarország honlapján. – Mégpedig annyira, hogy négy hónap után kórházba kerültem, egy hónapig kómában voltam, megvakultam, de hála istennek felgyógyultam. Hat éven keresztül a menstruációm is kimaradt. A mai napig szedem a gyógyszereket, amitől tünetmentesen élek; pajzsmirigy- és agyalapi alulműködésem van, illetve mellékvese-elégtelenségem. Ha nem szedném, újra legyengülnék, lefogynék és meghalnék.

Egy kanálhegyni fanyar-keserű méhpempő és az eredmény: Szófia. A négy hónapos csöppség megédesíti édesanyja, Kati életét © Délmagyarország/Frank Yvette

Mi az a méhpempő?

A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás, szúrós illatú anyag. A méhpempő elsősorban a méhanya tápláléka, de élete első három napján minden méhlárva ezt kapja. Az interneten elérhető információk szerint olyan anyagokat tartalmaz, amikből a szervezet könnyedén épít hormonokat, amikre szüksége van. Szinte egyedüliként tartalmaz acetilkolint, ami az idegrendszerre jótékony hatású, valamint 10-HDA savat, amely pedig vírusölő és antibakteriális anyag. Emellett megvan benne minden B-vitamin, valamint A-, C-, D-, E-vitamin, kalcium, réz, vas, magnézium, foszfor, kálium, szilícium és nátrium.

– Amikor kilenc éve elhatároztuk a férjemmel, hogy gyereket szeretnénk, orvosról orvosra jártam. Hormongyógyszereket és -injekciókat kaptam, inszeminációra küldtek, mindent kipróbáltam a cél érdekében a talpmasszázsig – mondja Kati a küzdelméről. 37 évesen már eldöntötte, hogy a Kaáli Intézethez fordul. Ugyanis azt javasolták az orvosai: ne húzza az időt, hiszen nincs peteérése, tehát magától úgysem sikerülhet. Közben persze állandóan kutakodott az interneten a betegsége után. Ott azt hangsúlyozták, hogy ha rendbe jönne a hormonháztartása, és elég D-vitamin lenne a szervezetében, akkor teherbe eshetne. Ekkor talált rá a méhpempőre, elkezdte szedni, és – csodák csodája – egy hónapra rá teherbe esett.

– Már nem hittem benne, hogy valaha sikerülhet. Terhességi tesztet is csak hosszas rábeszélés után csináltam, és sokáig nem mertem megnézni. De azt az örömöt! – idézte fel. – Még aznap bebizonyosodott a nőgyógyásznál, hogy valóban várandós vagyok. Rögtön megnézettem magam endokrinológussal is, nehogy a gyerek betegen szülessen. Minden rendben zajlott. A méhpempő annyira rendbe hozta a hormonháztartásomat, amilyen előtte sosem volt, akár egy egészséges emberé. A kezelőorvosom persze nem mondhatta, hogy a méhpempő áldása, ám a véreredményeim láttán ő is azt mondta, szedjem tovább. Szófia lányom május 6-án jött a világra 2690 grammal és 47 centivel, azóta is mindketten nagyszerűen vagyunk.

Tápanyag lehet

– Nincs tudományos adat a szakirodalomban, ami bizonyítaná, hogy a hormonháztartásra kedvezően hat a méhpempő – fűzte a hallottakhoz a Délmagyarország érdeklődésére Szarvas Ferenc. A nyugalmazott belgyógyász, endokrinológus egyetemi tanár megjegyezte: el tudja képzelni, hogy a fiatalasszony tápanyaghiányban szenvedett, márpedig abból a méhpempőben sokféle hasznos megtalálható, és azt pótolhatta. Hivatalosan akkor fogadná el a tudomány medicinaként, ha úgy nevezett kettős vak kontrollal sok eseten és betegen nyomon követnék a jelentőségét. Magyarul kizárnák a szubjektív, azaz a placebohatást úgy, hogy a páciensek, sőt a kezelőorvosok sem tudnák, ki kap a megfigyelési idő alatt méhpempőt, ki pedig álméhpempőt. Csak utána fednék fel a hatóanyagokat.