Aktuális

Tamás zuhanás után, törött koponyával szelfizett

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.03.25.

<p>Siklóernyővel csapódott egy brazil erdőbe a férfi.</p>

Siklóernyőzés közben zuhant le Antalffy Tamás egy brazíliai utazás során. A Londonban élő férfi két hétre utazott barátaival a brazil Valadares városába, ahol a baleset történt. Az egészből csupán annyira emlékszik, hogy még a levegőben körözött, majd egyszer csak zuhanni kezdett a föld felé. A következő emléke, hogy másnap reggel csurom véresen ébredt egy erdőben. Kikászálódott a bokrok közül, és maga után húzva húszkilós táskáját kiállt a közeli útra, ahol egy teherautó felvette és visszavitte a szállodába. Egészen addig, míg kórházba nem került, nem érezte, hogy mekkora a baj. A lapockája és több csigolyája is eltört, a koponyája megrepedt, és a vér miatt nyomás alakult ki benne. 

– Emlékszem, hogy fájt az egyik vállam, de ezenkívül nem éreztem semmiféle fájdalmat, egy szelfit is készítettem magamról – emlékszik vissza Tamás. Felkereste a helyi kórházat, ahol az éppen kitört sárgalázjárvány betegivel voltak elfoglalva. Adtak neki néhány nyugtatót, majd visszaküldték a szállodába. Londonban élő felesége, Anita két teljes napig nem tudta elérni a férjét, mire nagy nehezen a szállodán keresztül kiderítette, mi történt. Amikor végre sikerült beszélniük, az 54 éves vállalkozó megkérte a feleségét, hogy utazzon oda hozzá. 

– Itt ébredtem rá, hogy nagy a baj. Ta­más nagyon független, ha teheti, mindent maga old meg – nyilatkozta a CNN-nek Anita. A helyi orvosok azt javasolták, hogy repüljön egy na­gyobb kórházba, de ő úgy döntött, inkább egy közelit vá­laszt, ami csupán hatórányira van Valada­res városától. Kiderült, ez mentette meg az életét, ugyanis a doktorok szerint, ha a koponyájában lévő nyomással repülőre száll, azzal a saját halálos ítéletét írta volna alá. Tamás három hete lá­badozik Brazíliában, de van rá remény, hogy a hónap végén hazarepülhet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!