Aktuális

Takaróba csavarták a halott kisfiút

K. B., Ny. A., K.A.

Létrehozva: 2016.08.26.

Rengeteg gyermek és sok család vesztette életét az Olaszország középső részét sújtó szerda hajnali földrengésben. Hivatalosan 241 ember halt meg, de a több száz sérült közül sokaknak kritikus az állapota. A hatóságok még több sebesülttől és áldozattól tartanak.

Forrás: Reuters

Ezrek kutatnak éjjel-nappal a Lazio és Umbria régióban található Amatrice, Accumoli, Arquata és Pescara del Tronto nevű  falvakban a romok alatt rekedt halálos áldozatok és túlélük után. Sok helyen gyerekek segélykiáltásait hallani. Az első hivatalos áldozat a mindössze tizennyolc hónapos Marisol Piermarini. A kislány épp aludt a család nyaralójában a rengéskor. Mikor rátaláltak, már nem tudtak rajta segíteni. A kislány szüleit kórházban ápolják, édesanyja a 2009-es, háromszáz halálos áldozatot követelő földrengést túlélte.

Megmentette a húgát

A nyolcéves Giulia Rinaldi az életét áldozta fel, hogy négyéves kishúgát megmentse. A tetőre menekültek a földrengéskor, de házuk összeomlott. A nővér testével védte a kis Giorgia-t. Tizenhat órán keresztül voltak a romok alatt. Giorgia egy karcolással túlélte a tragédiát, nővére viszont meghalt. A két kislány édesapjának a lába tört el, édesanyjuknak több bordája tört és belső sérüléseket szenvedett.

Gerenda ütötte agyon

Ana Heute spanyol állampolgárságú, olasz férjével közösen pizzériát üzemeltetett, Olaszországba nyaralni érkeztek. A huszonnyolcéves nőt egy lehulló gerenda ütötte agyon. Accumoliban egy nyolc hónapos és egy kilencéves kisfiú holttestét találták meg a romok alatt. Testüket takaróba csavarva vitték el a tragédia helyszínéről.

Ágy alá menekültek

Simone Serafinire családi házukban találtak rá súlyos sérülésekkel, Rómába szállították kórházba. Ikertestvére, Andrea meghalt a földrengésben. Egy tízéveskislány tizenhét órán keresztül feküdt a romok alatt Pescal del Trontoban. Órákon kiabált segítségért, mire ki tudták szabadítani. Csodával határos módon sérülések nélkül került elő, ezután kórházba szállították. A négyéves Leone és hétéves bátyja, Samuele nagymamájuknak köszönhetik az életüket. A nagymama az első rezgéskor az ágy alá parancsolta a gyerekeket. A kisfiúk nagypapája életét vesztette a tragédiában.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520819
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520819
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520819
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520819
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor