Aktuális

Tagadja András herceg, hogy szexuális viszonya lett volna egy fiatalkorú lánnyal

MTI

Létrehozva: 2019.11.17.

András hercegről már évekkel ezelőtt kiderült, hogy közeli üzleti és baráti kapcsolatokat ápolt egy amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel, aki korábban a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt.

Epsteint a nyáron ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de augusztusban holtan találták börtöncellájában. A halottkémi vizsgálat megállapítása szerint öngyilkosságot követett el.

Az ügy hosszú évek óta parázslik, de négy éve különös intenzitással került a felszínre, miután kiderült: Epstein ellen szexuális üzelmeinek egyik volt áldozata polgári peres keresetet nyújtott be egy floridai bíróságon. A feljelentő, a jelenleg 35 éves Virginia Roberts-Giuffre szerint Epstein New Yorkban, Londonban és az Amerikai Virgin-szigeteken 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel.

A nő 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított.

András herceg vendégeskedett Jeffrey Epstein kastélynak beillő floridai otthonában is, a néhai mágnás egykori barátnője, Ghislaine Maxwell londoni házában pedig 2001-ben közös kép is készült róla és a fiatal nőről, akinek derekát a yorki herceg a fotón átkarolja.

Az 59 éves András - II. Erzsébet királynő harmadik gyermeke, aki jelenleg a nyolcadik a brit trónutódlási sorban - a BBC televízió Newsnight című oknyomozó magazinműsorának szombat éjjel sugárzott adásában azonban kategorikusan tagadta, hogy valaha is szexuális kapcsolata lett volna Virginia Roberts-Giuffre-val.

A herceg a maga nemében szinte példátlan interjúban kijelentette: arra sem emlékszik, hogy egyáltalán bármikor is találkozott volna a nővel.

A fotóról, amelyen Virginia Roberts-Giuffre-t átkarolja, azt mondta: nemrégiben megpróbálta kivizsgáltatni, hogy nem hamisítványról van-e szó, mivel a képen ábrázolt jelenetre sem emlékszik.

Hozzátette: amikor Londonban tartózkodik, rendszerint nem úgy öltözködik, ahogy a képen látható, és abban sem biztos, hogy a fotón az ő keze látszik.

A yorki herceg szerint a kép szakértői vizsgálata azonban nem hozott egyértelmű eredményt, és ő továbbra sem talál magyarázatot arra, hogy a fotó miként készülhetett.

Virginai Roberts-Giuffre feljelentésében szerepel, hogy 2001. március 10-én is volt szexuális kapcsolata Londonban András herceggel.

A BBC-interjúban azonban a brit uralkodó fia kijelenti: ez azért sem felelhet meg a valóságnak, mivel aznap egyik leányát, Beatrix hercegnőt vitte egy Pizza Express étteremben tartott születésnapi partira Wokingban, London egyik délnyugati elővárosában.

Kijelentette: erre azért emlékszik ilyen pontosan, mert igencsak ritka és szokatlan eseménynek számít, hogy ő egy Pizza Express étteremben megforduljon.

András herceg azon állítást is valótlannak minősítette, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen Virginia Roberts-Giuffre számára szeszesitalt rendelt volna, mondván: ő sem iszik alkoholt, és nem hiszi, hogy a szóban forgó bárban valaha is rendelt volna italt bárkinek.

A herceg "téves helyzetmegítélésből adódó hibának" nevezte, hogy felkereste New York-i otthonában Epsteint, miután a milliárdos 2010-ben szabadult a szexuális visszaélésekért kiszabott börtönbüntetéséből. Hozzátette ugyanakkor, hogy csak azért tett látogatást Epsteinnél, hogy megmondja neki: nem lenne helyénvaló, ha a továbbiakban együtt mutatkoznának.

András herceg szerint az Epstein-ügy "folyamatosan emészti" a királyi családot, de közvetlen hozzátartozói maradéktalanul támogatják őt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze