Aktuális

Szülőszobán látták egymást utoljára, most újra találkoztak

R. K.

Létrehozva: 2018.04.20.

Együtt tolták ki őket a szülőszobából 18 éve, és azóta először találkozott Kíra és Zoé. A budapesti lányok többé nem szakadnak el, fogadott testvérei lesznek egymásnak.

Forrás: Bors

László Kíra és Nagy Zoé 1999 decemberében jöttek világra a fővárosi Schöpf-Merei Kórházban. Zoé két nappal előbb született, de édesanyjuk közös szobában lábadozott a szülés után, és a két újszülöttet egy kosárban tolták ki hozzájuk.

A kismamák és a helyzethez képest laza édesapák jó kapcsolatba kerültek, Kíra és Zoé között pedig tudat alatt is baráti kötelék szövődött. Évekig emlegették egymást, pedig mit sem tudtak a másikról. A kapcsolat 18 éve megszakadt a két család között.

15 percnyi távolság

– A családi fotókat nézegettük, újra előkerültek a születésem után készített képek. Én harmadik gyerek voltam, Zoé viszont első, így anyukám sokat segített a szüleinek, tanácsokkal látta el – kezd történetükbe Kíra a Borsnak.

– Aztán tréfálkozva csak annyit mondtam édesanyámnak, mi lenne, ha megkeresném a velem szinte egyszerre született lányt? Persze, csak mosolygott az ötletemen, hisz a lányról amúgy is csak annyit tudtam, hogy Zoénak hívják – idézi fel. Kíra azonban makacs volt, és az egyik legnagyobb Facebook-csoportban írta le történetét. Alig hitte el, mikor negyed óra múlva már eredménye is lett a felhívásnak, amit ezrek osztottak meg. Egy barátnője is segített Kírának.

Az első két óra

– Egy évfolyamtársam segített a nyomozásban. Talált egy Nagy Zoé nevű lányt, ő irányított hozzá. És mint kiderült, csodával határos módon tényleg ő volt az!

Az interneten elkezdtünk azonnal beszélgetni, több mint két órán keresztül írtunk egymásnak. Szerettünk volna másnap találkozni, de véletlenül épp mindkettőnknek vizsgája volt. De megbeszéltük, muszáj személyesen is dumcsiznunk – emlékezik Kíra. A két lány nem sokkal később, egy vasárnapon találkoztak.

Érezték a kötődést

– Egy közeli parkban ültünk le, nagyjából három és fél órán át fel sem álltunk, annyit beszélgettünk. A csecsemőkori emlékek nagyon meghatározóak egy ember életében, ez pedig beigazolódott. Furcsán hangzik, de éreztük a kötődést, azonnal megtaláltuk a közös hangot, mintha ezer éve ismernénk egymást. Zoé arról mesélt, úgy érezte, mintha hiányozna valami az életéből, de nem tudta volna megmondani, mi az. Nekem is hasonló érzésem volt, de inkább olyasmi, mintha valamit csinálnom kellene – hogy találjam meg őt. Olyan volt kettőnk találkozása, mintha egy kirakós darab vissza került volna a helyére – mondja lelkesen Kíra. Egészen biztosan találkozni fognak még, mindketten azt szeretnék, hogy innentől sose veszítsék el egymást.

Házasság lett születésük vége

1979-ben egy napon, egy kórházban született a brit Daniel és Danielle, és még a nevük is hasonló. Mintha már születésük pillanatában eldőlt volna, hogy egymás mellett kell kikötniük.

Szüleik nem ismerték egymást, 38 éven át egymástól teljesen függetlenül élték az éle­tüket, ám egy internetes társkeresőn egymásra találtak. Már az első randin úgy érezték, mindig is ismerték egymást. – Nem tudtunk rájönni, miért. Mikor elárultuk egymásnak a születésünk helyét és napját, akkor jöttünk rá, hogy újszülöttként a kórházban találkozhattunk először – mesélték a Daily Mailnek. Ráadásul a pár első gyermeke, Daisy, éppen a házassági évfordulójuk napján született.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567616
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól