Aktuális

Szulejmánért harcol a TV2 és az RTL

Sz. B.

Létrehozva: 2016.02.05.

Már nem kell sokat várni, és a Szulejmán-rajongók újra átélhetik a török uralkodó család életének ármányban, szerelemben gazdag történetét, folytatódik ugyanis a népszerű szappanopera.

A nézők számára igazából édes mindegy melyik csatornán, most mégis van némi pikantériája annak, hogy át kell kapcsolnunk a TV2-re. Vajnáék ugyanis az RTL orra elől halászták el a sorozat folytatását.

Az alkotók célja az volt, hogy több mint hetven országban vetítsék a szultán családjának sztoriját, s Magyarországon már biztos, hogy ezután is látható lesz – legalább két televíziós csatornán.

– Büszkék vagyunk rá, hogy hosszú hónapok tárgyalása után végül a TV2 Csoport szerezte meg a legújabb török sikersorozat jogait, a Szulejmán folytatásaként készült sorozatot, amelyet hatalmas várakozás előzött meg Törökországban is. A címszereplő az a Kösem szultána, akit Hürrem szultána mellett az oszmán történelem egyik legbefolyásosabb asszonyának tartanak. Hasonlóan magas színvonalú, látványos sorozatra számíthatnak a nézők. Az azonban maradjon még titok, hogy mikor és melyik csatornánkon láthatják majd a nézők – közölte Ökrös Gergely, a TV2 programigazgatója. Meglepő, de az RTL Klub nem mondott le Szulejmánról.

– Az RTL Klubon futó népszerű Szulejmán című török sorozat összes részének sugárzási joga 2013 óta nálunk van – mondta Pécsi Norbert, az RTL sajtókapcsolati vezetője.

– A rajongók megnyugodhatnak, hogy a már megszokott csatornán még hosszú ideig láthatják kedvenc sorozatukat, hiszen még több évadnyi részt nem vetítettünk le, azaz a Szulejmán marad az RTL-en!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121043_auto_resized.png
metropol.hu

Hátborzongató felvételt tett közzé a NASA: elképesztő, mit fotóztak a Hold előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140569_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán nem akar több csapást, Izrael viszont válasszal készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül