Szüleiket hívták a londoni lángok közt haldokló szerelmesek

A londoni to­ronyháztűz legtöbb áldozatát nem sikerült azonosítani, mégis arcok és sorsok voltak a szenesedő falak között. A megrázó személyes történetek közül talán a legszívfacsaróbb a 23. emeleten lakó fiatal jegyespár, Gloria Trevisan és Marco Gottardi esete. Mindketten építészként végeztek az egyetemen Olaszországban, majd három hónappal ezelőtt Londonba költöztek, ott akartak új életet kezdeni. Ám szerdán terveik és jövőjük a lakás összes bútorával együtt hamuvá égett. Ők is felébredtek hajnalban a lakók sikolyára és az egyre forrósodó, füsttel telítődő levegőre. Kimenekülni azonban nem tudtak. Mindketten tisztában voltak vele, hogy meghalnak, ezért felhívták azokat, akiket egymáson kívül a legjobban szerettek: a szüleiket.

Gloria és Marco Londonban akart új életet kezdeni. Mindketten meghaltak a lángoló toronyházban © Reuters

– Az első hívással a fiam, Marco megnyugtatott, hogy ne aggódjunk, minden rendben lesz. Ez 3.45-kor volt – idézte fel utólag a fiú édesapja egy olasz lapnak. – A második hívása negyedóra múlva érkezett. Azt mondta, egyre több a füst. Az utolsó pillanatig vonalban voltunk.

Először Gloria is nyugtatta a szüleit, majd belátta: nem kerülnek ki élve. – Köszönöm, anya, amit értem tettél – búcsúzott végül.

A hatóságok nem tudják, mi­lyen állapotban találnak a szerelmesek holttestére, ha egyáltalán rátalálnak. A szakértők szerint a fiatalok feltehetően megfulladtak, mielőtt a lángok felemésztették őket, ebben sem lehetnek azonban teljesen biztosak.

Már harmincra nőtt a halottak száma

Folytatódik a rémálom Londonban. Már harminc halálos áldozatról számolt be a Telegraph, ám ez a szám drasztikusan növekedhet, hisz sok lakóról a tűz óta semmit sem tudni. Stuart Cundy, a Scotland Yard helyi parancsnoka elkeseredetten azt mondta: csak remélni tudják, hogy a végleges szám nem lesz háromjegyű. A legtöbb áldozatot még nem sikerült azonosítani, és a számok is elkeserítőek. Több mint hetven lakos hollétéről nem tudnak semmit, továbbá közel negyven sérültet még kórházban ápolnak. Felelősöket még nem találtak, a vizsgálódást most az épület tavalyi felújításának körülményeire összpontosítják. A helyszínre látogatott II. Erzsébet az unokájával, Vilmossal.