Aktuális

Szörnyű betegség: abban a pillanatban elkezdett berepedezni a kislány bőre, hogy először levegő érte

Bors

Létrehozva: 2019.10.16.

Abban a pillanatban, hogy világra jött, és először levegő érte a lányka bőrét, máris elkezdett berepedezni. Azóta folyamatos fájdalommal kell élnie betegsége miatt, ami alig 200 embert érint az egész világon. Az orvosok szerint csoda, ha megéri a felnőttkort.

Hat héttel korábban, császármetszéssel jött világra a kis Anna 2017. szeptemberében. Az amerikai kislány bőre abban a pillanatban kirepedezett, hogy először levegő érte. Édesanyja, amikor életet adott neki, érzékelte a körülötte kialakult pánikot, de eleinte azt hitte, ő van veszélyben. Csak később szembesítették a ténnyel: gyermeke egy rendkívül ritka genetikai betegségben szenved.

Vajon megéri a felnőttkort?

Anna Riley-nál harlequin ichthyosis szindrómát diagnosztizáltak, ami a köznyelvben halbőrűségnek nevezett állapot (azaz a bőr elszarusodásának zavara) igen súlyos formája. A kislány bőre vastag, pikkelyszerű, állandóan kirepedezik, folyamatos fájdalmat okoz, sérülékeny és emellett védtelen a kórokozókkal és a környezeti hatásokkal szemben.

Annát a születése után azonnal az újszülött intenzívre szállították, majd műtétet hajtottak rajta végre, hogy segítsék a vérkeringését. Az orvosok arra sem láttak sok esélyt, hogy édesanyja újra láthatja csecsemőjét, az alig 2,3 kilós csöppség azonban igazi harcosnak bizonyult.

Anna ma már kétéves elmúlt. Édesanyja megtanulta kezelni ritka betegségét, mely nem gyógyítható, maximum a tüneteket lehet kicsit enyhíteni. A kislányt naponta háromszor, legalább két óra hosszan kell fürdetni, emellett folyamatosan kell krémekkel is hidratálni a bőrét. Fiatal kora ellenére naponta 2000 kalóriát kell fogyasztania (természetesen egészséges ételekből!), mert bőrbetegsége sok energiát emészt fel - írja a New York Post.

Édesanyja, a 34 éves Jennie szerint a kislány igazán jól viseli súlyos betegségét. “Anna soha nem sír, még akkor sem, ha rosszul érzi magát.” 

A kislánynak még nem, szüleinek azonban már most szembe kell nézniük a ténnyel: a harlequin ichthyosis szindrómás betegek többségét igen fiatalon éri a halál. Az egyik legidősebb ilyen beteg az 1992-ben született, Hong Kongban élő Mui Thomas, aki jelenleg játékvezetőként dolgozik, és életútja igazi inspirációként szolgál Anna szüleinek.

A súlyos betegséggel nap mint nap megküzdő kislány történetét összesen 170 ezren követik a Facebookon és az Instagramon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor