Aktuális

Szörnyethalt a tinédzser – Szülinapja után zuhant a halálba

Bors

Létrehozva: 2019.06.26.

Forrás: Dombóvári Tamás

Egy kőbányai panellakás nyolcadik emeletéről vetette mélybe magát és azonnal szörnyethalt egy 14–15 év körüli fiatal kedden hajnalban. A Bors munkatársainak a közelben élők tegnap délután arról beszéltek: a fiúnak éppen egy nappal korábban volt a születésnapja, este bulit tartottak, így könnyen lehet, hogy egy vétlen baleset áll a tragédia hátterében.

– Sötétedéskor még a rendőröket is kihívták rájuk, aztán mentek fel a lakásba mulatni. Nagyon sajnáljuk szegényt – mesélte az egyik arra járó.

A szerencsétlen srác éppen egy, a ház alatt parkoló fekete luxus­autóra zuhant rá. A tulajdonosa tegnap adott volna túl a kocsin, a történtek miatt azonban rengeteget bukott az X5-ös BMW eladási árán.

– A jobb hátsó ablak betört, a teteje pedig behorpadt – mutat rá szomorúan autójára Kolumbán Sándor. – Egymillió-hétszázezer forintért megvették volna, de már csak egymillióval kevesebbért vásárolják meg. Mindemellett természetesen nagyon sajnálom a srácot, de tíz centivel parkolhattam volna odébb – magyarázta a középkorú férfi. A ház biztosítója nem fizet Sándornak, casco pedig nem volt a kocsin.

– Egy nappal korábban is elvitték volna az autót, de még ki akartam pakolni belőle nyugodtan a holmijaim, aztán hajnalban megtörtént a tragédia – sommázta a férfi.

Ottjártunkkor éppen az új próbakörön volt a vásárló, aki végül egymillió forinttal kevesebbért el is vitte a gépet. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet, bűncselekmény, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól