Aktuális

Szögi Lajos apja nem hisz a lincselőnek

Munkatársunktól

Létrehozva: 2019.03.26.

Mintarabként viselkedik, dolgozik és tanul is a börtönben ifjabb H. Dezső, akinek ötmillió forintos kártalanítást ítélt meg a bíróság.

– 82 éves vagyok, szerencsére az egészségem jó, most is épp a kertből jövök, krumplit ültettem. Azonban a törvényeken én már nem tudok kiigazodni – mondta tegnap a Borsnak idősebb Szögi Lajos, aki lapunkból értesült róla: fia egyik lincselője, az elsőrendű vádlott hozzájuthat a kártalanításként megítélt ötmillió forinthoz. Lajos bácsi nem rejtette véka alá csalódottságát, hiszen amíg a lincselő a pénzéhez juthat, a Szögi család még egy fillért sem látott a nekik megítélt 42 milliós kártérítésből, amelyet az elítéltektől kellene behajtani.

– Nekem ugyan nem volna rá szükségem, de az unokáimnak jól jönne a pénz. Hiszen ők még fiatalok, előttük az élet. Olvastam, hogy egy másik lincselő is pert indított, és hogy ál­lítólag felajánlaná a családunknak a pénzt. Mit mondjak erre? Az ilyen ígéret olyan, mint a kutya vacsorája.

Mint arról lapunk tegnap beszámolt: hiába ítélt meg a bíróság kártérítést a Szögi családnak, a végrehajtói eljárás elévülhetett, így az ifjabb H. Dezsőnek megítélt ötmilliót sem zárolhatták. A Szegedi Törvényszék lapunkkal közölte: „a kártérítés behajtása végett felfüggesztett vagy folyamatban lévő végrehajtási ügy a kártalanítás tárgyában történő döntés meghozatalakor nem volt”. Azonban úgy tűnik, újabb fordulatot hozhat az ügy, az RTL Híradóban lapzártánkkor ugyanis elhangzott, hogy ifjabb H. Dezső számlájára már megérkezett a pénz, de ő nem férhet hozzá, mert a végrehajtó lefoglalta.

– Ifjabb H. Dezsővel szemben van bírósági végrehajtási eljárás folyamatban. Az eljáró bírósági végrehajtó arról tájékoztatott engem, hogy 2019. januárjában követelésfoglalással élt az elítéltnek megítélt kártérítéssel szemben. A kérelme ott van az Igazságügyi Minisztériumnál, s azt gondolom, egy-két héten belül az összeg már a bírósági végrehajtó számláján lesz, és Szögi úr családjának kiutalhatóvá válik – nyilatkozta Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke.

A Bors információi szerint ifjabb H. Dezső már gőzerővel készül a szabadulására. Egy korábbi rabtársa szerint a Szegeden raboskodó férfi mintaszerűen viselkedik, dolgozik és középiskolai tanulmányokat folytat. Családja és élettársa rendszeresen látogatja őt.     Munkatársunktól

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze