Szita Bence nevelőapja: Legyőztem a gyilkos kórt!

Csendes mosonmagyaróvári utcában lévő otthonában fogadta a Bors munkatársait Gyöngyi Sándor. Szita Bence nevelőapja három hete fejezte be a kemoterápiát, azóta kezdi újra jól érezni magát a bőrében. Sokat pihen, ebédet főz a lányának, rengeteget sétál, és gőzerővel a gyógyulásra koncentrál.

Érintetlen azóta is Bence szobája

Sándor júliusban még a kórházi ágyán, négyórás műtétje után beszélt őszintén betegségéről a Borsnak. Akkor megfogadta, nem adja fel, meggyógyul, mert túl akarja élni fia gyilkosait.

– Az orvosok azt mondták, nem fogom túlélni, de én eldöntöttem, hogy nem hagyom magam. Felszabadító érzés volt, amikor a napokban megtudtam, hogy a műtét és a nehéz kemoterápiás kezelések után minden leletem negatív lett! Legyőztem a betegséget, de persze rengeteget teszek a teljes gyógyulásért. Kezdek kicsit újra visszatalálni önmagamhoz – mondja boldogan Sándor. Az apa öt éve költözött a lányához, azóta ketten élnek, de kisfia, Bence emléke ott van velük a mindennapjaikban.

– Bencus szobája otthon érintetlen, azóta is úgy van minden, ahogy hagyta. Képtelen vagyok hozzányúlni a kis dolgaihoz. Időnként szükségem van rám hogy hazamenjek és felidézzem a közös emlékeket, aztán néhány nap után el kell jönnöm, mert túl fájdalmas – sóhajt az apa.

Tavaly tudott elôször ünnepelni

Sándor a fia halála után öt éven át képtelen volt ünnepelni a karácsonyt. Tavaly volt az első alkalom, hogy lányával ketten megtartották csendesen a    szentestét. Idén is így lesz: kis fehér fenyő, az ebédet Sándor készíti, már a menü is megvan. Aztán ebéd után apró meglepetéssel készülnek egymásnak. Tudja, hogy Bencus is ott lesz velük a fa körül.

– Emlékszem, mindig írt egy hatalmas listát, hogy mit szeretne kapni. Én pedig kiválasztottam belőle, amit megengedhettünk magunknak. Olyan izgatott volt előtte, mindig kérdezte, mennyit kell még aludni a Jézuskáig, és mindennek őrült – idézi fel Sándor a közös ünnepeket a fiával.

Még tovább küzd a gyógyulásért

Sándor nagyon hálás az időért, amit Bence életé­ben tölthetett. Hiába volt a nevelőapja, a kisfiú őt tekintette igazi apjának. Addig nincs megnyugvás számára, míg Bence gyilkosai közül ketten még élnek.

– A betegség kizökkentett kicsit abból a csapásból, ami ért, évekig nagyon magamba fordultam. Tudom, hogy a sors így figyelmeztetett, hogy nem maradhatok abban az állapotban. Küzdök tovább kitartóan, hogy teljesen felépüljek, a lányomért, önmagamért, és tudom, Bence is nagyon büszke most rám! – mosolyog az apa.