Aktuális

Szinte semmi az a büntetés, amit az áldozata arcbőrét lenyúzó erőszakoló kapott (18+)

Bors

Létrehozva: 2017.02.28.

Az elmúlt évek egyik legelveteműltebb bűnözője ellen hoztak most ítéletet. A hajléktaklan, 30 éves Anthony Laine tavaly augusztusban lenyúzta áldozatának arcáról a bőrét és meg is erőszakolta - írta a Daily Mail.

A nőn kilenc és fél órás műtétet hajtottak végre, de azután sem tud rágni, kinyitni a száját vagy akárcsak fogat mosni.

Az ügyész elmondta a bíróságon, hogy a nőnek orvosi kifejezéssel élve „úszó arca” volt, vagyis az arcáról teljesen leválasztotta a férfi a bőrt, és össze is törte a koponyáját. Orvosok szerint az áldozatnak úgy nézett ki a feje, mintha egy autóban nagy sebességnél egy nehéz tárgy nekicsapódott volna.

Fegyvert azonban nem találtak a nyomozók, így arra következnek, a saját kezével tette mindezt Laine.

A nőt eszméletlenül találták meg egy vértócsa közepén. A mentőautóban azonban magához tért, és támadójaként Laine-t nevezte meg.

A férfi V-alakban 10 centi hosszan nyúzta le a nő bőrét, szemei körül is, a sebészeknek fel kellett vágnia a nő szemhéjait is, hogy enyhítsék az arra nehezedő nyomást. Az arca is kettétört a támadásban az állától egészen fel az orrán keresztül a szemgödréig.

Az orra olyan mértékben csonkolódott, hogy a koponyacsontjából építettek neki újat, szemgödrét, orcáját és állkapocscsontját fémlapokkal rögzítették.

A áldozat nem emlékszik a támadásra, de a bíróságon úgy nyilatkozott, hogy a férfi tönkre tette az életét, és veszélyt jelent más nőkre is. Arról is beszélt, hogy még rengeteg műtét vár rá, és állandó fájdalmai vannak a mai napig.

„Csak puha ételeket tudok megenni. Nem tudok megrágni semmit. Nem tudok húst enni, de még csak egy pirítóst sem. Nem tudom ahhoz se kinyitni a számat, hogy ásítsak. Sírok, mikor a fogaim tisztítom, és az is fájdalmat okoz, mikor beszélek vagy gyalogolok” – mondta a nő a bíróságon, majd hozzátette, hogy a fájdalom az, ami a leginkább elkeseríti.

A bíróságon az is elhangzott, hogy a nő – akinek a következő másfél évben még rengeteg műtéten kell átesnie – az utcára se mer kimenni, mert attól retteg, hogy mindenki őt nézi majd.

Laine is megsérült a támadásban a kezén, a rendőröknek elfogása után azt mondta, „csak négyszer vagy ötször ütöttem meg”.

Laine-t ügyvédje sem tudja igazán mivel védeni, azt mondja, ügyfele megbánta, amit tett, és egyébként törvénytisztelő, egészen addig, míg ital nem kerül a kezébe.

A férfinek szörnyű tettééért – kétrendbeli nemi erőszak és súlyos testi sértésért – mindössze 12 évet kell börtönben töltenie, illetve azon túl 8 évig még felfüggesztett büntetést kapott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084507_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086469_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"