Ősz hajú férfi áll büszkén pesti kocsmája előtt, s mutatja a bejárati ajtó mellé felszerelt piros nyolcast. A fölötte lévő emléktábla már 1996 óta tiszteleg a kártyafestő Schneider József előtt.
Itt kezdődött
Majd’ két tucat zsugás gyűlik össze huszonkét esztendeje a magyar kártya napján, december 29-én Budapesten, a Kazinczy utca 55. szám alatt. Az épület manapság egy kocsmának ad otthont, 1836-ban azonban itt készítették először a magyar kártya lapjait.
– Egy londoni versenyen került elő egy lap több mint húsz éve, amin a magyar kártyafestő neve és akkori címe szerepelt. Néhány eltökélt zsugás a helyrajzi számból kiderítette, hogy a kocsmám helyén állt a műhelye – magyarázza a Borsnak Wichmann Tamás, aki a Pató Pál Asztaltársaság és a Magyar Talon Alapítvány képviselőivel minden esztendôben megkoszorúzza a plakettet.
A cenzúra közbeszólt
Mivel a középkori svájci szabadságharc figurái szerepelnek a ma magyarnak hívott kártya lapjain, sokáig azt gyanították, hogy Svájcban vagy Németországban készítették azokat.
Végül 1973-ban jött rá egy angol kártyatörténész, hogy egy pesti mester keze alól kerültek ki. Schneider József azért festette Tell Vilmost és társait a kártyákra, mert a magyar függetlenségért harcoló hősöket a Habsburg-cenzúra miatt lehetetlen lett volna.
Később a játék során, a gyakorlatban a 36 lap 32-re csökkent. A készletet csak a XX. században kezdték el magyar kártyának nevezni.
Dupla kép
A kártyafestők a kártyaképeket fa-, réz- vagy éppen acélmetszetről készítették, amiket aztán kézzel vagy sablonnal színeztek ki. Schneider a kártyáit rézbe metszette, a vörös, kék, barna színt pedig sablonnal vitte a lapokra. Az arcot, a ruhát és a kisebb méretû díszeket kézzel festette rájuk.
Első hallásra furcsa lehet, de a kártyafestőknél a rajztudás másodlagos fontosságú volt, egy-egy karakteres elem megalkotása sokkal lényegesebb. Így a játékosok könnyebben megjegyezhették a lapokat. Schneider ráadásul megfelezte a kártyalapokat, hogy mindkét felén ugyanazt a képet lássa a kártyázó.
Így a játék során sokkal könnyebben kezelhetők voltak a lapok az addigi egyalakos változatokhoz képest.
Az általa megfestett kártyapaklit 1865-ben kezdte el gyártani a bécsi Piatnik Ferdinánd, aki az egész monarchiában elterjesztette, de Angliába is eljutott a magyar emigrációval.
Egy legenda a tulaj is
A magyar kártyatörténelem fontos helyszínén Wichmann Tamás üzemeltet kocsmát immár harminc éve.
A kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai második és egyszeres bronzérmes, továbbá 37-szeres magyar bajnok és 1979-es fairplay-díjas Wichmann először Szent Jupát néven kezdte el működtetni a sörözőjét, majd Wichmann-kocsma lett belőle. Ahogy a hetvenéves legenda fogalmaz: tartalmas kvízjátékokkal, beszélgetésekkel, az egymásra találás lehetőségével kulturált időtöltést szeretne kínálni az erzsébetvárosi polgároknak.
A kártyázás Ázsiából ered, Európában a 13. század körül jelent meg, hazánkba pedig Mátyás király idejében (1458-1490) került. Először főúri körökben terjedt el, utána az iparosok, polgárok is játszani kezdtek. A 16. században létesültek az elsô kártyakészítő és kártyafestő műhelyek. A 18. században 16 magyar városban működött ilyen műhely. Pesten 1770 körül ketten, 1805-ben öten, 1830 körül már tízen foglalkoztak kártyakészítéssel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.