Aktuális

Szilágyi Áron a népszavazásról: Úgy gondolom, hogy ennek van helye

Bors

Létrehozva: 2017.02.20.

Forrás: Fejér Bálint

A Tv2 Mokka vendége volt hétfőn reggel a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron, aki a 2024-es budapesti olimpia támogatói között tartottak eddig számon, tele is van vele plakátolva az ország.

Szebeni István kérdésére, hogy mennyire csalódás neki, hogy ennyien aláírták a népszavazási kezdeményezést, azt válaszolta, hogy egy nagyon fontos témában szeretnének a budapestiek népszavazást, „ami az ország egészét érinti, a társadalmunk egészét érint, az semmiképpen nem lehet egy csalódás”.

A népszavazás szerinte kifejezetten jó ötlet: „Én ezt jónak találom, és úgy gondolom, hogy ennek van helye, és természetes, hogy ilyenkor a politikai pártok is felszólalnak, de szerintem sokkal fontosabb itt a civil szervezetek és maguknak az embereknek a véleménye”.

Olimpiai bajnokunk hozzátette, ő nem akar ezzel a megnyilvánulással politizálni, főleg nem pártpolitizálni, egyszerűen csak elmondja a véleményét, „Én arra biztatok mindenkit, hogy hallgassa végig a most induló párbeszédet.”

A népszavazást egyébként a Budapest2024 egy másik arca, a vízilabda szövetség elnöke, korábbi szövetségi kapitány Kemény Dénes is támogatta.

Közben Kósa Lajos az ATV-nek próbálta megmagyarázni hétvégi szavait, miszerint az olimpia Budapest ügye, hisz olimpiát nem egy ország, egy kormány, hanem egy város rendez. Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzet hétfői számában a Fidesz frakcióvezetőjének ezt a mondatát dühödten kritizálta, „Egyenesen arcátlanság, ahogy az olimpiarendezés ügyében Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője Budapestre, a fővárosi önkormányzatra hárítaná a felelősséget.”

Kósa ma a csatornának úgy nyilatkozott, félreértették szavait, természetesen nem akarják a fővárosra tolni az olimpiarendezés felelősségét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092392_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711728018
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711728018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség