Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tartott az éjszaka az olasz autópályán történt buszbaleset kapcsán, amelyben 16-an vesztették életüket. A Verona közelében történt balesetben budapesti gimnazisták utaztak Franciaországból haza, ám egyelőre ismeretlen okból a sofőr elvesztette az irányítást a busz felett, amelyben vélhetően többen is utaztak, mint ami az utaslistából kiderült.
- Egy budapesti gimnázium szokásos éves sítáborából hazatartó autóbusz szenvedett balesetet, egyelőre ellentétesek az információk, hogy hányan utaztak a buszon. Éjfél előtt néhány perccel Verona közelében történt a baleset, a sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett, a szalagkorlátnak ütközött, majd felüljáró pillérjének. Tűz ütött ki, amely rendkívül gyorsan terjedt, fullasztó füst terítette be a buszt - mondta Sziijártó Péter külgazdasági ügyekért felelős miniszter. - Nem tudjuk, hogy mi okozta a tragédiát, de féknyomot nem találtak a helyszínelők. 54 utas és két sofőr utazott volna eredetileg a buszon, de a főkonzul elmondása alapján többen tartózkodtak a buszban.
- Olaszország miniszterelnöke a részvétét nyilvánította. A magyar köztársasági elnököt és miniszterelnököt is tájékoztattuk, a hazatérés minden költségét a kormány állja. A túlélőkről és sérültekről, illetve családjukról gondoskodik a kormány, és ugyanígy tesz a halottak hazaszállítása kapcsán is - mondta Szijjártó.
További részletekért kattintson ide.
A balesetről készült felvételeket itt tekintheti meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.