Aktuális

Szijjártó Péter: Megvédjük határainkat!

Bors

Létrehozva: 2019.09.15.

Sajnálatos minden olyan döntés, amely megnyitja Európa határait az illegális bevándorlók előtt, ahogy ezt az új olasz kormány teszi, de Magyarország megvédi határait - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Szijjártó Péter sajnálatosnak és veszélyesnek nevezte azt az olasz döntést, amely megnyitja a határokat az illegális bevándorlók előtt, így - mint mondta - újabb tömegek érkezhetnek Európába illegálisan. De ez csak az első lépés, akik beengedik az illegális bevándorlókat, szét is akarják őket osztani a tagállamok között - tette hozzá.

Ez újabb nyomásgyakorlás, hogy a tagállamok fogadják el a migránskvótát, tehát napirenden van a kötelező szétosztási mechanizmus - mondta a külügyminiszter, hozzáfűzve, "mi ezt visszautasítjuk".

A miniszter azt mondta: az év első hét hónapjában 224 ezer bevándorló érkezett a görög hatóságok adatai szerint, ez a helyzet pontosan olyan, mint 2015-ben. Európa veszélyben van, az olasz döntés meghívás azoknak, akik meg akarnak indulni Európába, és most meg is fognak indulni - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: egyetlen világos választóvonal van Európában, az, amely az illegális bevándorlás ellenzői és támogatói között húzódik. Magyarország semmiféle kvótát nem fogad el és mindenáron megvédi határait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól