Aktuális

Szijjártó a CNN-nek: álhír, hogy Magyarországon beszüntették a parlamentet

MTI

Létrehozva: 2020.04.10.

Álhír, hogy Magyarországon beszüntették a parlamentet - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek adott interjúban.

Szijjártó Péter csütörtök éjjel Budapestről nyilatkozott a televíziónak. A műsorvezetőhöz szólva úgy fogalmazott: "(...) sajnálattal közlöm, hogy újabb álhírt terjeszt Magyarországról, mivel azt mondta, hogy a parlamentet beszüntették (...), ami nem igaz. A parlament ülésezik. Ezen a héten például (...) három napon is ülésezett."

A magyar miniszter arra reagált, hogy ezt megelőzően a műsorvezető azt mondta: a francia nemzetgyűlés, a brit parlament és az amerikai kongresszus működik, míg a magyar nem.A kabinet határozatlan idejű rendeleti kormányzáshoz kért felhatalmazást, és ezt a parlament elfogadta - tette hozzá a CNN műsorvezetője. Azt kérdezte Szijjártó Pétertől, hogy miért volt szükség erre a felhatalmazásra; melyek azok az intézkedések, amelyeket ne tudtak volna meghozni a koronavírus-járvány megfékezésére ekkora parlamenti többséggel.

A miniszter úgy vélekedett, hogy számos álhír terjed Magyarországról az új törvénnyel kapcsolatban. Sok helyütt kiemelik, hogy a jogszabálynak nincsen időkorlátja.

"Ez nem teljesen igaz, mivel a törvény kimondja, hogy maga a parlament jelentheti csak ki a rendkívüli helyzetet. Őszintén szólva ennél demokratikusabb megoldást nem is tudok elképzelni, hiszen a törvény a parlamentnek ad döntési jogot, amely demokratikus felhatalmazást kapott az emberektől." - hangoztatta Szijjártó Péter.

Kitért arra, hogy az Európai Unió három másik tagállamában - Lengyelországban, Máltán és Horvátországban - hasonló a jogi szabályozás van érvényben. "A kettős mércét teljesen elutasítom" - jelentette ki. "Miért ismét Magyarország van terítéken? Ezeket a kettős mércéket kéne félretenni a jelenlegi vírushelyzetben" - mondta.

Megjegyezte azt is, hogy a parlament összetétele "nem egy lottósorsolás, hanem választások eredménye". Természetesnek nevezte, hogy a többség a kormánypártoké.

Álhír, hogy a kabinet ellenőrizetlenül és korlátlanul alkothat rendeleteket - jelentette ki a tárcavezető. A törvény világosan kimondja, hogy csak olyan rendeleteket lehet hozni, amelyek az országot, az embereket és a gazdaságot védik a koronavírus-járvánnyal szemben - fűzte hozzá.

A magyar tárcavezető azt hangoztatta, hogy azok a jogok, amelyeket a kormánynak adott a parlament, sokkal korlátozottabbak, mint azok, amelyekkel például a francia elnök rendelkezik "rendes körülmények között".

"Szóval úgy beállítani a helyzetet, mint egy demokrácia elleni támadást, méltatlan őszintén szólva" - vélekedett.

Szijjártó Péter elmondta, hogy ezen a héten tizenhat törvénytervezetet nyújtottuk be a parlamentnek, amelyeket két részre kell osztani.
Egyrészről vannak a vírus elleni küzdelemre vonatkozó rendelkezések. Ezeknél lehetőségünk van a rendeletalkotásra, mint ahogyan azt sok más ország is tette, hiszen ezek sürgős ügyek. Másrészről vannak az olyan törvények, amelyek függetlenek a vírushelyzettől, ezeket a parlament rendes eljárásrend szerint hozza meg.- hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674019
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079855_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei